Mozogjunk! (I. rész) – Magunkért vagy másokért?

2016. 06. 22.   |   Nincs hozzászólás »   

Tapasztalataim szerint a nyárhoz közeledve, és a nyár elején számottevően megnő bennünk a hajlandóság a sportolásra (elsősorban talán a több szabadidő és a „beachbody” kialakítására kitűzött határidő fenyegető közeledte miatt). Ugyanakkor az elhatározás és a lelkesedés gyakran igen gyorsan lankadnak. Vajon miért?

Mindnyájan tudjuk, hogy a testmozgás elengedhetetlen az egészséges életmódhoz. A rendszeres sportolással – a teljesség igénye nélkül – megelőzhetők az elhízás s ezzel összefüggésben a kettestípusú diabetes, a csontritkulás és egyéb mozgásszervi problémák, gyomor- és bélrendszeri panaszok valamint több alvással kapcsolatos zavar is. Ezeken felül a testedzés jótékonyan hat a tüdő, a szív és az érrendszer valamint az immunrendszer működésére, sőt, még a libidót is növeli.

A sokak által ismert közhelyeken túl érdemes említést tenni a pszichológiai előnyökről is. (Valószínűleg ma már nem kell hangsúlyozni test és psziché egységét és azok belső kölcsönhatásait). A sportolás közben felszabaduló belső ópiátok hatására javul a kedélyállapot, ezzel együtt csökken a szorongásos betegségek és a depresszió kockázata. Több tanulmány kitér arra is, hogy minél tovább maradunk testileg aktívak, annál később és kisebb mértékben következik be az idős korban elkerülhetetlen mentális hanyatlás. Ezen felül nem elhanyagolhatók a testmozgás erkölcs- és magatartásformáló pozitív hatásai sem. Végső soron pedig a testedzés az önkifejezés, az önismeret, és a spirituális fejlődés útjává válhat.

Nyilvánvaló, hogy gyakran nem a fenti okok valamelyike miatt, hanem esztétikai célból folytatunk testedzést. Ez önmagában nem olyan nagy probléma, elvégre miért ne akarhatnánk tetszeni a környezetünknek, vagy a külsőnk változása által nagyobb önbizalomra, jobb közérzetre szert tenni. Ezzel összefüggésben azonban gyakori, hogy korunk aktivitásfétisét és teljesítménymegszállottságát átvisszük a sportba, és a befektetett energiáért cserébe a környezetünktől folyamatos pozitív visszacsatolásra (kvázi jutalomra) van szükségünk. Ezt a szakirodalom extrinzik motivációnak nevezi. Ez a fajta külső motiváció nagyon fontos lehet, sőt általában nélkülözhetetlen egy új viselkedés elsajátításához (például, hogy elkezdj mozogni), ugyanakkor hosszútávon szükség van a belső indíttatásra (intrinzik motiváció). Fontos tehát megtanulni a testedzés önmagáért való élvezetét, és elsajátítani a képességet, amellyel saját magunk tudjuk értékelni a cél eléréséhez véghezvitt teljesítményünket. Nem utolsó sorban nem árt felismerni: ha csak azért edzünk, hogy aztán egy Facebook-postban demonstráljuk, hogy

#megvagyokizzadvamégismosolygok,

akkor a mozgásból kimarad az egyik legfontosabb elem: az élvezet.

Egy további szempont, hogy gyakran felületes ismeretekkel, és irreális elvárásokkal fogunk bele az edzésbe. Ilyenkor kénytelenek vagyunk felismerni: két hét alatt nincs kockahas, egy hónap alatt nincs ötvenes bicepsz, három szigetkörtől nincs feszes fenék stb. Ezzel együtt, ha túl magasra rakjuk a lécet, nem tapasztaljuk meg azt a flow-élményt, amely – ha úgy tetszik – a sportolás lelke. Mindez kudarcélményt okoz, ami elveszi a kedvünket a mozgástól. (A flow vagy áramlatélmény leegyszerűsítve a kihívás mértékének és a képességek szintjének olyan optimális egyensúlyát jelenti, amely egy tevékenység élvezetéhez, és a „tevékenységbe olvadáshoz” vezet).

Ezen kívül miután a kezdeti lelkesedés alább hagy, a Margitsziget, az uszoda vagy a konditerem egyre távolibbnak tűnik, egyre több teendőnk válik fontosabbá, és veszi el az időt a sporttól.

A fenti nehézségek és akadályok gyakori okai annak, hogy az egyéni „sportkarrierek” tiszavirág életűek, és kudarccal végződnek. Úgy vélem ugyanakkor, hogy minél előbb ismerjük fel a mozgás alapvető szükségességét, annál többet tehetünk saját magunk testi, lelki és mentális egészségéért. A folytatásban olvashattok néhány tippet, amelyek az első lépésekhez lehetnek hasznosak.

Szerző