jolelekinfo@jolelekalapitvany.hu

Budapest: +36 70 555 4057

Kaposvár: +36 70 555 4312

JóLÉlek-blog. Érdekességek, vélemények, aktualitások.

< vissza a listához

Nők, akik túlságosan szeretnek

2017. 05. 09.   |   Nincs hozzászólás »   

Szoktad-e úgy érezni, hogy a  legfontosabb az életedben az, hogy legyen egy férfi,  akit szerethetsz? Hiszed-e, hogy a szerelem „a megfelelő férfival” megóvna attól, hogy többé  bármikor is magányosnak, vagy elhagyatottnak érezd magad – még akkor is, ha a férfi, akit szeretsz nem képes arra, hogy viszonozza? Amikor találkozol valakivel,  aki kissé zűrös és kiszámíthatatlan, akkor őt általában izgalmasnak és vonzónak találod? Untatnak a férfiak, akik nyitottak, becsületesek és képesek a kötődésre?  Amikor problémákat tapasztalsz közted és a szeretett férfi között, akkor arra úgy reagálsz, hogy megpróbálod őt megváltoztatni, vagy pedig úgy segíteni őt, hogy még jobban szereted?

Ha a fenti kérdésekre igen a válaszod, akkor nagy valószínűséggel a  szerelem és a fájdalom számodra kéz a kézben járó tapasztalatok. Ebben az esetben érdemes mélyebben utánagondolni  azoknak a mozgatórugóknak és mintázatoknak, melyek e visszatérő életesemények , élettapasztalatok mögött állnak.  

hugging-heart

Ha férfi olvasóm vagy, vagy nőként mindez rád nem jellemző, akkor pedig azt sejtem, hogy nagy valószínűséggel jut  eszedbe valaki olyan a környezetedből, akire viszont vonatkoznak a fenti kérdések.

Már egy jó ideje tervezem, hogy  egy bejegyzés keretében is foglalkozom az kapcsolatfüggőség témájával, mely sokszor színes, szenvedélyes, érzelmes szerelmi történetek formájában illusztrálódik a konzultációkon, hétről hétre, ülésről ülésre eszkalálódva, olykor (látszólagos) fordulópontokat mutatva. Bevallom, némi  időbe telt, míg magam is egyre tisztábban láttam át azokat a bonyolult dinamikákat , és azoknak az mozgatórugóit, melyek olykor  női klienseim magánéleti történéseinek hátterében állnak. Ahogy egyre mélyebben vizsgáltam meg a témát, nyilvánvalóvá vált, hogy ez közel sem meglepő, hiszen az érzelmi függőség nem „szimpla” konfliktusok és (normatív) krízisek egymásutánja, hanem egyedi mintázatot, jelent és élettörténeti hátteret mutató együttes.  Robin Norwood:  Nők akik túlságosan szeretnek (Women who love too much) című könyvének olvasása nyomán lettem visszatarthatatlanul motivált az írásra; (különösen, hogy könyve magyarul furcsamód csak antikváriumban elérhető): nála mélyrehatóbban és érzékletesebben eddigi olvasmányaim és ismereteim szerint senki nem járta körül az érzelmi függőség témáját; mely függőséget ő a „túlságosan szeretés” kifejezéssel illeti. Norwood az érzelmi függőséget meghatározott gondolatok, érzések és cselekvések egyedi mintázataként éri  tetten, mely jellegzetes családi háttérben tapasztalt dinamikákra adott válaszként fejlődik ki.

Az érzelmi-kapcsolati függőség súlyosságát és az egyén életére gyakorolt hatását ő a “nyilvánvalóbb” függőségekhez (pl. drog, alkohol,evés) hasonlítja és  megállapítja: „az érzelmi függőség nem olyan,mint egy betegség, hanem egy betegség”. Ezt a véleményt megerősíteni tudom.

borders

Pszichológusként gyakran dolgozom olyan – és valóban legfőképpen női –  kliensekkel, akik ismétlődő kapcsolati mintázatokban vergődnek, hullámhegyekkel és völgyekkel jellemezve, rendkívüli szenvedélyek és ragaszkodás közepette, mely azonban távol esik a beteljesült szerelem biztonságos és békét adó érzelmi közegéből.

Érdekes az, hogy a „szerelemért szenvedni” – vagy akár belehalni abba – kultúránkban támogatott, szinte piedesztálra emelt életállapot: erről szólnak, dalok és költemények, melyek – abban erősítenek meg minket, hogy a szerelem ,  a szenvedély  és a szenvedés egymással szükségszerűen összetartozó érzelmi állapotok és aki a szerelmet választja, annak többnyire a szenvedésre is igent kell mondania. C’est la vie. A szenvedés pedig – a legendák szerint- idővel meghozza gyümölcsét,- tehát érdemes mindennek ellenére  hinni, bízni, kitartóan és elkötelezetten szeretni. Ez nagyon sokszor így van: az érzelmi  fájdalom tudatos megélése és elfogadása sok esetben szükséges az elengedéshez, továbblépéshez, illetve egy fontos ügyért, emberért, kapcsolatért való küzdelem, munka is szenvedéssel tud járni. A szenvedés az élet része.

De miről ismerhetjük fel, tehetünk különbséget aközött, hogy az érzelmi fájdalom, szenvedés, amit éppen átélünk, egy fejlődési folyamat része számunkra, vagy pedig egy önrontó, függőségi dinamikában erodálódunk már jó ideje? – Ha ez utóbbira gyanakszunk, akkor  a szenvedésre való nemet mondás (szándéka), a függőségből való gyógyulás első lépése. Ugyanakkor pedig egy hosszú gyógyulási folyamat kezdete, mely során sok mindent kell „a helyére tenni”, tudatosítani, megélni és megérteni, még több mindenre nemet mondani, valamint érzelmileg-zsigerileg  újraírni magunkban.  Mivel a felnőttkori kapcsolatfüggőség gyökerei mélyen a múltban gyökereznek, így elkötelezett lelki munka  a szembenézés és új testi-lelki áramkörök kiépítése. Kétségtelenek lehetünk azonban afelől, hogy megéri, hiszen amiért dolgozunk és, amit választunk, az az Élet- míg egy érzelmi függőségben tartó kapcsolat egy lefelé sodró spirál.

love_poem-book-lit-up

 

„Túlságosan szeretni” !?

A kapcsolatfüggőség ún. diszfunkcionális családokban felnőtt emberekre jellemző. A diszfunkcionális családok olyanok, ahol  a gyerekek érzelmi szükségletei nem elégülnek ki, jellemzően azért, mert a szülők saját maguk érzelmi problémájával, függőségével, vagy az egymással való folyamatos konfliktusaikkal vannak elfoglalva.  Mivel kisgyermekkorukban  az ilyen családban felnőtt gyerekek nem, vagy hézagosan kapták meg azt a figyelmet, törődést és szeretetet, amire szükségük lett volna, így felnőtt korukban erre a betöltetlen szükségletre úgy reagálnak, hogy ún . vikariáló (behelyettesítő) módon másnak próbálják megadni azt a gondoskodást, szeretetet és törődést, amire ők maguk vágynának.

És, hogy miért pont a lányok? Kisfiúk hasonló gyermekkori körülményekre, hatásokra inkább úgy reagálnak, hogy rombolnak és harcolnak, míg a kislányoknál a figyelem inkább fordul a kedvenc babájuk  felé.  Az érzelmi bántalmazásban, elhanyagolásban részesülő kislányokra különösen jellemző, hogy különösen ragaszkodnak a babájukhoz, óvják, etetik, babusgatják,- így kifejezve azt, amire valójában vágynak, amire szükségük van. Érdekesség, hogy az ilyen háttérrel rendelkező nők, tendenciózusan választanak szakmát a segítő foglalkozások valamelyikéből, ahol hivatásszerűen tölthetik be gondoskodó szerepüket. A felnőtt kori kötődésekben, érzelmi kapcsolatokban ez hasonlóképpen nyilvánul meg: olyan partnert választanak, akik valamilyen módon szükséget szenvednek, öntudatlanul és együttérzően azonosulnak azzal az észlelt fájdalommal, vagy hiánnyal, amit tapasztalnak az illetőnél,- valójában pedig behelyettesítő módon saját magukkal azonosulnak ilyenkor. Van hogy a partner, valamilyen mentális betegségben pl. depresszióban szenved, lehet, hogy kötődésre képtelen, hideg, érzelemmentes, vad, vagy „pusztán”  felelőtlen, vagy  képtelen az elköteleződésre. Esetleg  azt meséli el nekünk, hogy sosem volt képes szeretni senkit. Az érzelmi függőség állapotában hátterünktől függően választunk magunknak partnert, aki illeszkedik belső érzelmi sémáinkhoz. E választás mögött az a kimondatlan és öntudatlan meggyőződés rejlik, hogy  a férfinak szüksége van a segítségünkre, együttérzésünkre és bölcsességünkre annak érdekében, hogy az élete jobb  legyen.

 

Izgalmas és elérhetetlen

 

Mivel tehát- a belső modell szerint –  nem volt képes  szüleit meleggé és gondoskodóvá alakítani, amire vágyott , egy olyan érzelmileg elérhetetlen férfit választ, akivel kapcsolatban a beteljesületlenséget, a szerető, gondoskodó társsá alakítást, odaadó szeretettel – minden bizonnyal – el lehet érni.   Legalábbis tudattalanul ebben bíznak. Azok a férfiak pedig, akik már a jelenben is be tudnák tölteni érzelmi szükségleteiket  unalmasnak tűnnek számukra. Így olyan társat választanak, akivel újból átélhetik azt a küzdelmet, amit anno a szüleikkel kapcsolatban megéltek akkor, amikor elég jók, értékesek, szeretőek, segítőkészek szerettek volna lenni annak érdekében, hogy elnyerjék a szeretetüket és a figyelmüket, amit azonban nem tudtak megadni amiatt, mert saját problémáikkal és aggodalmaikkal voltak elfoglalva.

 

“Ha elhagysz engem belehalok…”

Az elhagyatottságtól, elhagyástól való rettegés  szintúgy  jellemző  a nőkre, akik „túlságosan szeretnek”. Minden kapcsolatfüggő nő megtapasztalta életében a mély érzelmi elhagyatottságot és a rettegést attól, hogy az újból előforduljon. A szeretett férfi elvesztése reprezentálja és előhívja azt a mélyben lévő fájdalmat, amit az elhagyatottság kapcsán a múltban megéltek. Ettől pedig minden erőfeszítésünket latba vetve igyekeznek megkímélni magukat. Az érzelmi-kapcsolati  függőségben szenvedő nők kétségbeesetten ragaszkodnak párjukhoz.

A „nőknek, akik túlságosan szeretnek”, szinte semmi sem túl nagy fáradság, túl sok idő, vagy pénz annak érdekében, hogy „segítsenek” a szeretett férfinak (drága ruhákat vesznek, hogy „javítsák az énképét”; drága hobbik finanszírozásában működnek közre; számukra előnytelen helyre költözünk, eladják életünket azért, „mert ő ott nem tud boldog  lenni”; vagy ráírtatják a lakásunk felét, hogy egyenértékűnek érezze magát”;stb). Mindezen túl a kapcsolat működésének jóval több, mint 50%-áért magukra vállalják a felelősséget:  a diszfunkcionális családokban a szülők gyakran gyengék, felelőtlenek, vagy gyerekesek voltak, így a gyerekeknek idejekorán (látszat)felnőtté, felelősségteljessé kellett válniuk. Ez a szerep egyszerre volt megterhelő és felemelő, hiszen ilyenkor a még fiatal lány saját rejtett erejét fedezhette fel. Felnőtté válva pedig,  gyakran találják  magukat szemben felelőtlen, vagy akár vádaskodó partnerrel,- akivel szemben könnyen veszik magukra a kapcsolatért vállalt felelősség nagy részét.

kf

A kapcsolatfüggő nők legnagyobb részének rendkívül alacsony az önbecsülése, és a legritkább esetben hisznek abban- mélyen, belül- , hogy értékesek és szerethetőek csak azért, mert olyanok, amilyenek; ellenkezőleg: abban a hitben élnek, hogy nagy hibák és tévedések felelősei ők, és nagyon sok jót kell tenniük annak érdekében, hogy mindezt jóvátegyék. Jellemző továbbá a kontroll rendkívüli igénye: amit ugyanis gyerekkorban megtapasztaltak a családjukban, az a biztonság és védelem helyett az állandó fenyegetettség és érzelmi/fizikai bántalmazás volt. Felnőtt korban az ilyen nők erősnek és segítőkésznek akarnak mutatkozni, azért, hogy megvédjék magukat attól a pániktól, hogy másra szoruljanak. Ebből következik, hogy olyanokkal veszik magukat körül, akiknek segíthetnek, azért, hogy biztonságban érezzék magukat, a kontrollt gyakorolva és birtokolva.

Vágy és valóság viszonya

 

A kapcsolatban sokkal inkább vannak  kapcsolatban azzal az elképzelt vággyal, hogy milyen lehetne a kapcsolat, mint annak a realitásával, hogy milyen valójában. Mivel a kapcsolatfüggő nőknek alig van élményük olyan emberi kapcsolatokról, ahol beteljesültek az érzelmi szükségleteik, és ahol gondoskodnak róluk, így az álomvilág a legközelebbi, ahonnan reménykedni tudnak vágyaik beteljesülésében. Különben is, ha azzal a  férfival lennének, akire vágynak, akkor neki miért lenne szüksége rá?- Ebben az esetben a segítésre való összes tehetsége(és kényszere), mehetne a sutba, nem lenne rá szükség. Ahogy az identitásuk nagy részére sem.

 

A kapcsolat, mint „szer”

Egy függő kapcsolat  lefoglalja az egyén tudatosságát, és a fájdalomcsillapító szerekhez hasonlóan a személy megerősítő jelenléte tompítja a szorongást és a fájdalmat, ami a mélyben rejlik. Ezzel együtt a kapcsolat elveszi a nő képességét, hogy az élet egyéb aspektusaira figyeljen. Ilyenkor a kapcsolat a drog, mely eltereli a figyelmüket és érzékelésüket a  fájdalomtól, ürességtől, félelemtől és haragtól ami a lelkük mélyén van. Minél kínzóbb a kapcsolat, annál inkább tudja elterelni a  figyelmet minden másról – legfőképpen önmagukról, akárcsak egy erős  biokémiai anyag. A férfi nélkül elvonási tüneteket tapasztal az illető, melyek közül sok megegyezik a szerfüggőség elvonási tüneteivel: depresszió, alvászavar, pánik, szorongásos rohamok, kényszeres gondolatok, izzadás, remegés.  A tünetek csillapításául pedig kétségbeesetten törekednek rá, hogy visszakapják a partnerünket, vagy pedig keressenek egy újat.

 

recovery-shutter249465919-sad-woman-missing-partner-640x300

 

Depresszió vagy hullámlovaglás?

A kapcsolatfüggőségre jellemző egyéb tudatmódosító szerek használata is, mint az alkohol, vagy a drog, de  a túlzott evés is, különösen a cukros ételeké. A cukor függőséget okozó hatása ma már bizonyított tény.  A depresszió, az alkoholizmus és az étkezési zavarok szoros kapcsolatban állnak egymással és a következtükben fellépő molekuláris struktúraváltozás genetikailag is öröklődik. A depresszióra  való hajlam és egy érzelmileg függő kapcsolat hullámvasút-szerű dinamikája érdekes viszonyban állnak egymással: a bejósolhatatlanság, a meglepetések, az egyszer fent, egyszer lent állapotok ironikus módon vonzóak a depresszív hangulati sémával bíró egyén számára (ami amúgy  jellemző a  diszfunkcionális családok gyermekeikre), hiszen kiragadják a jellemzően nyomott érzelmi világából. Erre a hullámvasútra azonban nagyon drága mulatság jegyet váltani…

Úgy vélem, e  ponton elérkeztem a téma egy ízben való befogadhatóságának terjedelmi korlátaihoz, azonban mondanivalómnak közel sem értem a végére: rövidesen  folytatom bejegyzésemet a   kapcsolatfüggőség további  jellemzőiről  és következményeiről,  legfőképpen pedig  a gyógyulás útjáról.

 

(Megtekintve 5,737 alkalommal, ebből 1 ma)

Szerző

Eszter Bakó   Bakó Eszter, tanácsadó szakpszichológus


Szólj hozzá!

Budapest, VI. Rippl-Rónai u. 16.
III/25, 25-ös kapucsengő
Kaposvár, Füredi út 1.
Kövess minket Facebookon!
Bankszámlaszám: 11708001-20563255
jolelekinfo@jolelekalapitvany.hu
Budapest +36 70 555 4057
Kaposvár: +36 70 555 4312
Oldaltérkép
Design by Papercat Design

Hírlevélre feliratkozás

X


Tudj meg minél többet munkánkról és saját magadról!

Iratkozz fel hírlevelünkre! Aktuális eseményeink és híreink mellett érdekes és elgondolkodtató történetekkel is gazdagabb lehetsz!