Hogy beszélsz a telefonba?

2017. 07. 12.   |   Nincs hozzászólás »   

Reggelente szeretem megfigyelni az utazótársaimat a metrón, buszon. Gyakran van nálam könyv is, de mindig elterelik erről a figyelmemet a körülöttem lévők. Egy-egy érdekes hanghordozás, hozzá nem illő külsővel párosítva, kellemes, vagy kellemetlen meglepetést tud okozni. Vajon tudatosan beszélnek a telefonba a reggeli, délutáni üzletemberek, anyukák, munkások, vagy csak úgy kiesnek a szavak a szájukon? Vajon a vonal másik oldalán is ledöbbennek a hanghordozástól az idegenek, ismerősök, vagy már az egekig emelkedett az emberek ingerküszöbe? Hogy tudnánk illendően beszélni? Vajon közeli ismerőssel való beszélgetés alatti minden udvariassági korlátnak dőlnie kell?

Tegnap este, ahogy felszálltam a hévre, egy igen rossz külsejű férfi követett, mustrált, majd leült kicsivel távolabb, velem szembe. Látszott, hogy gyorsan pörgeti magában a gondolatokat, és ezek gondot okoznak neki, érezhető volt a feszültsége. Egy helyen szálltunk le, átfutott az agyamon, hogy kerülök egy kicsit, ne kelljen egy utcában mennem vele a kihaltnak tűnő kertvároson át. Beelőzött a férfi, és egy fiatal srác is, így én is biztonságban kezdtem magam érezni. A gyanús férfi azonnal előkapta a telefonját, és már tárcsázott is. Sietett, de valamiért meg kellett állnia pár másodpercre, utolértem. “Véletlenül”  kihallgattam. Szavaival a lehető legkellemesebb csalódást okozta. Az arcberendezkedése is megváltozott a hallottak alapján, valaki szeretett hozzátartozóval beszélt, meglágyultak a vonásai, mosolygott. Annyit vettem ki a beszélgetésből, hogy a  házban/udvaron tartózkodik egy oda nem illő tárgy, ami a beszélgetőpartner nem csak idegesíti, de valamiben hátráltatja is. Ekkor már kedveltem a férfit, talpraesettnek tartottam, hiszen nem “leoltotta” a beszélgetőpartnert, hanem megnyugtatta, hogy  munka előtt, vagy utána, ahogy ideje lesz, barátaival elszállítja a nem kívánatos tárgyat. Szervezett, érzelmileg irányított, és engem ismeretlenül is elvarázsolt. A múlt hét egy reggelén egy feltűnően elegáns nő kapta elő a mobilját, ahogy mentünk fel a mozgólépcsőn.  Azt ne tette volna. Még a dühre sem lehetett fogni azt a rengeteg káromkodást, ami elhagyta a száját.

Vallom, hogy a külső kötelez egyfajta viselkedés és beszédmódot, és azt is hiszem, hogy a modor meg tudja változtatni a sztereotípiáknak köszönhető első benyomást. Érdemes élőben is odafigyelni a kiejtett szavakra, a hangsúlyra. Igaz, hogy a szó elszáll, de az általa keltett benyomás bizony nehezen változtatható. A telefonbeszélgetések buktatója, hogy a másik megérzi a szívben lakó érzéseket. Többek gondolhatják azt, hogy amit a távoli arckifejezés nem árul el, arról a telefonvonal is hallgat. Meghatározó kép az, amit a telefonon keresztül közvetítünk, és erősíti a személyről kialakított benyomást. Érdemes őszintének lenni a telefon által nyújtott védelemben is, hiszen a hallgató a szavakon túl a hanghordozásból következtet az igazságtartalomra.

Pesti barátaimmal inkább összefutok akár csak egy órára is, minthogy telefonon beszéljük el azt az időt. Egyszerűen közelebb kerülünk egymáshoz. Külföldön élőkkel is jobb nekem úgy beszélni, hogy látom a finom mimikájukat. Mégis tudom, tapasztalom, hogy egy nő számára akár öt perc telefonbeszélgetés életmentő. Stresszoldó, nyugtató a tény, hogy azonnal el lehet mondani az aktuálisan őrlő eseményt valakinek. A férfi agy nem ennek alapján van összerakva, de mégis érdemes lenne az erősebb nemnek is elsajátítani az azonnali közlést. Fontosnak tartom az ismerősökkel való beszélgetésekben, hogy hozzátartozót se sértsek meg az aktuálisan rajta levezetett dühömmel, vagy túl hosszúra nyújtott mondandómmal. Egy kellemetlen érzés aznapi levezetése, ahogy említettem, nagy segítséget jelent a feldolgozásban, hiszen ezáltal az ember érzi, hogy nincs magára hagyva a problémájával, de az első feldolgozási szakasz csakis a sértett feladata. Bölcseink is megmondták: mindenki maga küzdjön meg a problémájával.  Nem ajánlott taktika egy kellemetlen érzéssel azonnal a telefonhoz nyúlni és valakire rázúdítani azt. Érdemes pár órára befelé fordulni, és rendezett, reális gondolatokkal tárcsázni egy kis beszélgetés reményében. A beszélgetés hossza lehet egy másik kényes kommunikációs pont. Finom ráhangolódást igényel annak felismerése, hogy mikor illik elbúcsúzni a vonal végén. Ha túl sokszor hangzik el: “hát, köszi, hogy felhívtál”, “na jól van, lassan…”, “folytathatnánk ezt akár…” akkor tessék elengedni a másikat. Nekem személy szerint fél óra a maximum, amit hajlandó vagyok egyhuzamban eltelefonálni. Ennél hosszabb időre egy jó személyes találkozást beszélek meg. Ha valaki az utolsó bekezdésben magára ismert, mint passzív hallgatóság, és kezdi magát feszültnek érzi, mert általában neki jut a hallgató szerep, üzenem: tessék megtanulni lezárni egy beszélgetést! Gimnázium alatt én is órákig hallgattam a barátnők kacifántos történeteit, de mára megtanultam betartatni másokkal a telefonálás illendőségének szabályait. Tehát, hajrá a vonal végén, remélem hamarosan találkozunk a metrón!

Szerző

   Zsoldos Alexandra, kommunikációs munkatárs