Legnépszerűbb cikkek
Médiamegjelenéseink
Link neveArchívum
Közelgő eseményeink
Kezdjetek el ÉLNI, kezdjetek SZERETNI! hétvégeOktóber 10. – A Lelki Egészség Világnapja
A Lelki Egészség Világszövetsége (World Federation for Mental Health) kezdeményezte, hogy október 10-e legyen a Lelki Egészség Világnapja, amelyet 1992 óta tartanak. Az 1948-ban alakult Lelki Egészség Világszövetségének célja, hogy elősegítse az érzelmi és lelki zavarok megelőzését, megfelelő kezelését és a mentális zavarokban szenvedők gondozását, valamint felhívja a figyelmet a lelki betegségben szenvedő emberek emberi méltóságára, csökkentse a velük kapcsolatos előítéleteket és kihangsúlyozza a lelki egészség fontosságát. A Lelki Egészség Világnapját Magyarországon 1994-től tartják a szakmában dolgozó szervezetek, intézmények nyitott napokkal, érzékenyítő, ismeretterjesztő programokkal szerte az országban.
De mit értünk tulajdonképpen lelki egészség alatt?
Ha egészen egyszerűen szeretnénk válaszolni, akkor mondhatnánk azt, hogy aki lelkileg egészséges, az normális, de ez így elég nehezen behatárolható, hogy pontosan mit is értünk ezalatt, hogy normális valaki. A normalitás fogalma ugyanis viszonylagos, mivel a társadalmak a kialakult normák, szabályok alapján ítélik meg a tagjaikat, hogy megfelelő, helyes, kívánatos vagy éppen abnormális, fura, netán beteg egy viselkedés. A normák betartása vagy megszegése csak az adott kultúrán belül értelmezhető, előfordulhat, hogy ugyanaz a viselkedésfajta más kultúrában teljesen más jelentést hordoz, és így más elbírálás alá esik.
Egy másik megközelítésben (Buda Béla nyomán) a lelki egészség tulajdonképpen alkalmazkodásra való képesség az átlagos, mindennapi környezeti tényezőkhöz. Ebbe beletartozik, hogy
Ez így elég komplex, bár ki lehet még egészíteni azzal, hogy nem árt a reális énkép és az ahhoz társuló önbizalom, fontos a saját értékeinkkel tisztában lenni, kell egyfajta belső rendezettség, integráltság, önkontroll és egy csipet humorérzék sem árt. A testi egészségünk mellett nagyon fontos lenne a lelki egészségünket is óvni, a nagyobb bajokat megelőzni, és a lelkünket is edzeni, éppúgy, mint a testünket.
Szerző
Bereczki Ágnes
pszichológus
Szólj hozzá!
Hírlevélre feliratkozás
Tudj meg minél többet munkánkról és saját magadról!
Iratkozz fel hírlevelünkre! Aktuális eseményeink és híreink mellett érdekes és elgondolkodtató történetekkel is gazdagabb lehetsz!