Amilyen az év első napja…

2017. 01. 04.   |   Nincs hozzászólás »   

Nem vagyok egy babonás alkat, de azt vallom, ha hiszek valamiben, nagyobb az esély a beteljesülésére. Tartja a mondás, amilyen az év első napja, olyan lesz a többi is. Pont ezért élveztem ki a január elsejét. Ezt az évet nem túlélni szeretném, hanem megélni. Az újévi fogadalom mindig erős, az a cél, hogy a kitartás is az legyen!

Hajnal után pár perccel, boldog új évet kívánva puszilkodtam hozzám közel állókkal, és addig nem látott arcokkal is. Nem zavart, hogy nem a szűk baráti körömmel töltöm az estét. Azzal, hogy kvázi idegenekkel is belementem az új esztendőbe, mintha bizalmat szavaztam volna az ismeretlen jövőnek. A koccintás után a vidéki pincében a srácok tovább keverték a zenét. Nagyon régen voltam buliban, ahol hajnalig le sem áll a lábam. A tombolást valaha nagyon élveztem. Tegnap/ma megadtuk a módját, és hajnalig roptuk. Jól esett önfeledten táncolni, minden bajával, nehézségével elengedni az előző évet. Az a helyzet, hogy nem vittem le magammal a telefonom, jelen akartam lenni, sikerült. A tánctéren való figurázás után sem gondolom, hogy mostantól minden szombaton a diszkóban a helyem, de a tánc igenis segít otthagyni a múltat és a jövőbe nézni. Idén egyszer a salsa parkettre is visszatérek. Kiűzöm magamból a bizonytalanságot, miszerint két év passzivitás után nem emlékszik a testem. Dehogynem!

A reggeli ébredés után egy frissítő sétára vágytam a természetben. Kimentünk az erdőbe kutyát sétáltatni. Tavaly gyakran ültem a jó meleg szobában, vagy nyáron épp a kellemes hűvösben, de vágytam kifele a szabadba. Csak valahogy a lustaságom győzött. Pedig amikor látom a tökéletes, színes természetet, rájövök, hogy mennyire szépet alkotott az Isten. A természetben eltörpülnek a gondjaim, egyszerűen feltölt a harmónia, a teremtés csodája, a növények, a vadállatok. Egységben szeretnék lenni ezekkel. Ezért kellene többet kijárnom, akár felülni a 21-es buszra és sétálni a Normafán, ahogy egyetemistaként tettük.

Délután együtt ebédeltünk a párom családjával. Na, ott törtem meg a követem január 1-i teendőimet az év közben elvet, túlettem magam.  Persze, decemberben kitágul a gyomor, de azt szépen össze lehet húzni januárban. A héten kezdődik újra a rendszeres edzés, pár nap odafigyelés, és az étkezési szokásom helyrebillen. A lelkiismeret furdalást viszont nem fogom megengedni magamnak, hiszen 100 óra alatt le lehet szoktatni a szervezetet a túlzott követelőzésről.

És most van a legjobb része a napnak, írok. Az a helyzet, hogy 2015 és 2016 3/4-ede publikálás-mentes volt számomra. Munkahelyet váltottam, belezuhantam a taposókerekébe, és ott is maradtam, nyakig. Régebben ügynökségeknél dolgoztam, ahol a munka része az alkotás. Írás közben kopogtat a flow érzés nálam, eddig ritka madár volt, de tudom, idén gyakoribb lesz. Az elmúlt két évben nem írtam, nem volt hova, nem szorított határidő, mindig akadt jobb program, 5 perc monitornézés után is csak a fehérség villogott előttem… A blogbejegyzéseim írásával legalább elindultam az önmegvalósítás útján. De vajon mit is takar ez a gyakran használt szó? Márai Sándor Füveskönyv című könyvében így fogalmazza meg: „Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése.”

Abraham Maslow pszichológus a következő jellemzőkkel írta körül az önmegvalósító személyiséget:

• reálisan látja a valóságot
• környezetét elfogadja, toleráns
• természetesen fejezi ki érzéseit, gondolatait
• nem teher környezete számára, saját szükségleteit igyekszik önmaga kielégíteni
• egyéni szemszögből látja a dolgokat, kreatív
• elfogadja mások véleményét
• nem háborítja fel az, ha valaki nem az ő nézőpontján osztozik
• értékei, ítéletei eltérhetnek attól, amit a divat diktál
• nem akar mindig és mindenáron célt elérni, a tevékenységeket gyakran önmagáért űzi
• képes mély, emberi kapcsolatokat kialakítani

Azt hiszem, az önmegvalósítást valós célként tűzhetem ki 2017-re.

Ma nem mostam, nehogy kimossam a szerencsémet. Szépségem és gazdagságom érdekében ettem lencsét. Igaz kivittem a szemetet, – elég tisztaságszerető vagyok – de nem tettem bele Fortunát! A regényemet tegnap kiolvastam, még vár rám egy könnyed vígjáték és egy nagy alvás. Az alvásmennyiség növelését mindennap megígérem magamnak. Már csak arra kell figyeljek, hogy a pillanat eufórikus hangulata, átélése megmaradjon a januári-februári szürke hétköznapokban is. Ez tudatos döntés eredménye lesz. Fogadom, hogy nem fogom engedni, hogy bedaráljon a munka mókuskereke, és emiatt ne legyen kedvem, időm energiám  azzal foglalkozni, amit igazán élvezek. Vagy ha darál, megtartó fogaskerekek kapjanak el. Szeretném megélni a pillanatot, és kihozni ebből a legjobbat. Mától máshogy lesz… Attól sem félek, ha nem mindig sikerül. A lényeg, hogy mindig vissza fogok tudni nézni a naphoz, ami megadta a kezdőlökést.

Szerző

   Zsoldos Alexandra, kommunikációs munkatárs