Egy nő két dologért képes bármire: hogy legyen és hogy ne legyen gyermeke – ilyen örökbe fogadni III.

2018. 08. 26.   |   Nincs hozzászólás »   

Ahogy korábbi két cikkünkben bepillantást nyertünk a vér szerinti szülők helyzetébe és végigjártuk gyakran viszontagságos útjukat az örökbeadásig, úgy most az örökbefogadó szülő(k) életét is megvilágítjuk. Vajon milyen lehet gyermekre várni, akármi áron?

Az örökbefogadási háromszög szereplői az életadó szülőkön és az örökbeadott gyermeken túl az adoptáló szülők, akik általában gyermektelen párok vagy egyedülálló hölgyek, urak. Ők azok a nők és férfiak, akik gyakran hosszú és fájdalmas éveken mentek keresztül, mire eljutottak az örökbefogadás gondolatáig, majd újabb 2-5 év, mire örökbefogadott gyermekükkel elkezdhettek családi életet élni. A vélt vagy valós meddőség okozta veszteség ugyanis felér egy gyermek vagy társ elvesztésének a fájdalmával. Az egészséges felnőtt identitás gyermek nélkül is ki tud alakulni, azonban a szülővé válás egy olyan énrész, aminek a megélése kiteljesítheti a személyiséget. Ugyanis  a gyermek által mintegy meghosszabbítjuk önmagunkat, ami jelentős defenzív erővel bír a saját halandóságunk okozta szorongással szemben. A gyermek az, aki hordozza és továbbviszi a génjeinket, így a halhatatlanság, mindenhatóság képzetét kölcsönözi a szülőknek. Ha valaki vágyik gyermekre, ám nem születik neki, a terméketlenség vélelme az identitás részévé válik, s egyfajta nárcisztikus sérülést okoz, melynek sebeit egy esetleges későbbi terhesség, vagy szülés sem feltétlenül gyógyítja be. Fontos itt figyelembe venni, hogy az örökbefogadás puszta ténye sem feltétlenül írja felül a meddőség okozta emocionális sérülést.

A sikeres örökbefogadás elengedhetetlen feltétele a gyászmunka, melynek során a leendő szülők szabadjára engedhetik az érzelmeiket, s képesek új rendet, világlátást, azonosságtudatot kialakítani a saját életükben. Át kell dolgozniuk identitásukat, a nőiességükbe, férfiasságukba, szülőségükbe, egyszóval önbecsülésükbe vetett hitüket, valamint a jövőképüket. A pár szexuális élete gyakran átalakul, sokan elveszítik a társukat, a mesterséges beavatkozások és a lelki teher következtében megromolhat a nők egészsége. Ezeknek az örökbefogadó anyáknak gyakran kimarad a terhesség, a szülés és a szoptatás élménye, ezáltal kívül érezhetik magukat az „anyák társadalmi csoportján”, ún. kommunikációs zárlat alá kerülnek. Mindez együtt járhat spiritualitásuk és egzisztenciális biztonságuk a megingásával is.

Ahogy a vér szerinti szülőket és az adoptált gyermeket, úgy az örökbefogadó szülőket is kísértik bizonyos „fantomképek”. Ezek azok a fantáziák, melyeknek középpontjában a meg nem született, korán elvesztett tökéletesnek képzelt gyermek lebeg, akinek a helye szinte pótolhatatlan. További komplikációkat szül, ha a leendő örökbefogadott kisfiúknak és kislányoknak a vélt vagy valós feladata a szülő(k) sosem volt vér szerinti gyermekének helyettesítése, ill. a házastársak között létrejött űrnek a betöltése lesz. Egy ilyen feladatnak megfelelni lehetetlenség, hamis éntudatot generálhat a „kiválasztott pótgyermek” életében. Kísértheti az „új” szülőket a vér szerinti anya képzelt képe is, főleg zárt örökbefogadásnál, melynek során a leendő szülőknek semmilyen információja nincs és nem is volt vele kapcsolatban, puszta találgatásokra és fantáziákra alapozzák elképzeléseiket. Az örökbefogadó szülőnek tisztáznia kell, hogy milyen képük van a lemondó anyákról általában, illetve a saját adoptált gyermekük anyjáról. Bármennyire is dühösek lehetnek rájuk, hogy számukra könnyen érkezett a gyermekáldás, s hálátlanságnak érezhetik, hogy ezzel az ajándékkal mintegy „visszaélnek” az örökbeadás által. Ha ezek a gyakran nehéz helyzetű nők és férfiak nem adnák örökbe a gyermekeiket, nem válhatnának szülővé általuk a gyermekre várakozók sora. Számukra a vágyott anyaság, apaság egy idealizált állapottá válik a keservesen hosszú várakozási idő során, és a valódi szülőségükből származó tudattalan ambivalens érzéseket (düh, harag stb.) lehasítva azt könnyen a vér szerinti anyára vetíthetik. Ezen felül a gyermek alakuló identitására nézve maradandó hatással van az örökbefogadók által közvetített vér szerinti anya- és apakép, amit ők magukban hordoznak a biológiai szülőkről. Fontos, hogy egy lehetőleg reális képet adjanak át, mivel a gyermek énképébe egyfajta kettős lojalitással beépül mindkét szülőpár képe. Egy elutasító, elhagyó anyakép az eldobott gyermek életérzésével járhat, és a negatív szülőképpel azonosulva is súlyos önértékelési problémákat, devianciát vetíthet előre a kamaszkorban – melyet a környezet akaratlanul provokált ki a fiatalból.

S végül álljon itt egy csokor arról, milyen kompetenciái lehetnek az elég jó szülőknek általában. Óva intünk bárkit, hogy tökéletességre törekedjen akár magával, akár a párjával, akár a gyermekével kapcsolatban. Az elégedettség forrása, hogy okénak látjuk magunkat és a másikakat is. Azonban az örökbefogadó szülőknek felelőssége az alábbiakon túl átdolgozni a saját veszteségeiket, hogy leendő gyermeküket önmagáért szeressék. Ez gyakran akkor következik be, mikor teljesen elengedték a biológiai gyermek iránti vágyukat és teljes szívükkel fordulnak leendő kisebb-nagyobb gyermekük felé, örökre. Íme a lista:

• ép személyiségstruktúra
• kiegyensúlyozott pszichés működés
• stabil énkép
• stabil teherbíró kapacitás
• egyenletes életvitel
• az önbecsülés megfelelő szintje
• önreflexióra való készség
• megfelelő szintű önismeret
• kiegyensúlyozott párkapcsolat – kétszülős örökbefogadás esetén
• hosszú távra való elköteleződni tudás
• a másikhoz való kapcsolódás készsége és igénye
• felelősségérzet
• be- és elfogadókészség
• megfelelő válaszkészség a gyermek jelzéseire
• intenzív odafordulni és ráhangolódni tudás a másik érzelmi állapotaira, empátia
• ép realitásérzék
• előítélet-mentesség
• bízni tudás a másikban
• megfelelő szorongástűrő készség
• megfelelő impulzuskontroll készség és fékek
• kiszámíthatóság, előrelátható viselkedés
• a másik önállóságra való törekvéseinek elfogadása és tiszteletben tartása
• az intellektuális funkciók megfelelő szintű működése
• a másik tiszteletben tartására való készség
• az érzelmek kifejezésének képessége
• gyermeket értékként tekintő szemléletmód

Az örökbefogadás háromszögéről szóló trilógiánk harmadik részében pedig már arról írunk, hogyan lehet megélni az örökbefogadottságot, mit mondanak maguk az adoptáltak arról, miként lehet egy őket jól szeretni, és mi az, amit magukkal visznek egy életen, vagy akár több generáción át.

Szerző