jolelekinfo@jolelekalapitvany.hu

Budapest: +36 70 555 4057

Kaposvár: +36 70 555 4312

JóLÉlek-blog. Érdekességek, vélemények, aktualitások.

< vissza a listához

Lassan utolérjük magunkat – a lelassulásról egy kicsit másképp

2019. 12. 02.   |   Nincs hozzászólás »   

Az, hogy “rohanó világban élünk”, már szinte meghaladott közhelynek számít. Emellett egyre többet hallhatjuk a “lelassulás” kifejezést, azt hogy érdemes egy kicsit lelassulni a mindennapjainkban… De mit is jelenthet ez?

Lehet, hogy értetlenül állunk a dologhoz, netán ellenállással. “Miért is lenne ez jó nekem? Mostantól akkor mindent csináljak lassabban? Semmi értelme, hiszen így is elárasztanak a feladatok és képtelen vagyok utolérni magam…”

Az első kérdésre valószínűleg nincsen univerzális válasz. A lelassulást sem feltétlenül szó szerint érdemes érteni, hiszen mindannyian egyéni pszichomotoros tempóval rendelkezünk (a kifejezés a gondolkodásunk, mozgásunk, beszédünk, figyelmi működésünk optimális “sebességére” vonatkozik) és más-más életmóddal. Előbbi kevésbé, utóbbi nagyobb mértékben változtatható, a kulcs azonban leginkább a kettő összeillésében, összeillesztésében keresendő.

Az tény, hogy a medializáció (a média teremtő ereje) és a digitális eszközök térhódításával állandó és azonnali információelárasztásnak vagyunk kitéve. Ez bizonyos szinten mindannyiunknak okoz stresszt, ami megnyilvánulhat mentális vagy fizikai kimerültségben, de a stressz okozta készenlét szorongáshoz is vezethet. A készenlét itt azt jelenti, hogy a minket érő ingerekre azonnal reagálni szeretnénk, ez azonban lehetetlen. Amennyiben mégis megpróbáljuk, úgy érezhetjük, törvényszerűen kimaradunk valamiből. És ez így is van. Mert egyszerűen fizikai képtelenség mindenre reagálni és nem kimaradni.

A kimaradástól való félelemre már külön kifejezés is született, a FOMO betűszó (a fear of missing out rövidítése), amivel az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozhattunk, és nem csak a FOMO című mozifilm miatt. A jelenségnek helyzetekhez kötött megnyilvánulásai is lehetnek, de továbbgyűrűzve egy általánosan fenyegetett reakciókész állapotot (szorongást) eredményezhet. Konkrét, hétköznapi példák talán mindannyiunk számára ismerősek. Irigykedve nézzük a barátaink boldog arcát a közösségi oldalakon, ahol a képeken szebbnél szebb helyeken járnak (miközben lehet, hogy mi is járunk és szintén boldogok vagyunk, csak éppen ugyanabban a pillanatban nem ott). Vagy egy pár nap betegszabadságot vettünk ki (ha már erre rávettük magunkat), és egy csomó hírről lemaradtunk a munkahelyünkön. De ugyanezt tapasztalhatjuk, ha csak félünk nemet mondani valamire (“ha most visszautasítom a meghívást, többet biztos nem fognak hívni” – és ez azt jelenti, hogy igazából nem is szeretnek). Nem beszélve arról, ha időt kérünk, vagy időt adunk magunknak (“azonnal válaszolnom kell erre az emailre, mert különben a főnököm nem látja az igyekezetemet / elégedetlen lesz az ügyfél / miattam fog állni a projekt” … a lehetőségek pedig a világszintű katasztrófákig továbbvihetők).

Mindemögött valójában nem az (vagyis nem csak az) áll, hogy félünk, hogy az információkról vagy élményekről való lemaradással valami kellemesről maradunk le, másokat fosztunk meg ettől, vagy hozzuk kellemetlen helyzetbe, ha nem reagálunk instant módon. Az információval úgy érezhetjük, a kontrollt is elveszítjük az életünk egyes színterein, az élményekről való lemondással pedig elveszítjük magukat a kapcsolatokat, amikben ezeket átélhetnénk. Ebben a megélésben a reagálásunk tehát életbevágóan fontos. Ezek a (nem tudatos) félelmek mélyebben az önértékelésünkkel függnek össze. Hogy elhisszük-e, hogy fontosak, értékesek, vagy pusztán elég jók (egy munkahelyen talán nem kell ennél több) vagyunk mások számára akkor is, ha erről nem kapunk folyamatos vagy azonnali visszacsatolást. Továbbá vagyunk-e olyan fontosak önmagunk számára, hogy megengedjük magunknak, hogy a saját valódi szükségleteink szerint cselekedjünk – nem mások kárára persze, de akár ellenállva a társas nyomásnak.

Létezik már a joy of missing out kifejezés is (a kimaradás öröme), ami ennek az állapotnak az előnyös oldalára utal. Hogy jót tehetünk magunkkal (és hosszabb távon másokkal is!), ha időnként kimaradunk dolgokból. Lemondunk egy szakmai rendezvényt, visszaadunk egy izgalmas vagy rendkívül kedvező munkaajánlatot, kitolunk egy határidőt, amit egyébként mi adtunk meg, átgondoltan válaszolunk egy emailre egy kicsit később, vagy őszintén azt mondjuk egy hozzánk közel álló személynek, hogy “ne haragudj, de ezt most nem szeretném / ez most nekem nem fér bele”.

Talán a lelassulás is itt kezdődik. Nem kell hozzá Buddhának lenni, csak néha kimaradni dolgokból. Hogy legyen hely másnak is, örömteli apróságoknak. Amik csak látszólag apróságok. Valójában egy örömteli élet előjelei.

Képek:
[1] saját
[2] https://www.pexels.com/photo/four-person-standing-at-top-of-grassy-mountain-697244/
[3] https://unsplash.com/photos/xv7-GlvBLFw
[4] saját

(Megtekintve 1 alkalommal, ebből 1 ma)

Szerző

Gabriella Horváth   Horváth Gabriella tanácsadó szakpszichológus, művészetterapeuta, relaxációs terapeuta


Szólj hozzá!

1068 Budapest, Rippl-Rónai u. 16.
III/12A, 25-ös kapucsengő
Kaposvár
Kövess minket Facebookon!
Bankszámlaszám: 11708001-20563255
jolelekinfo@jolelekalapitvany.hu
Budapest +36 70 555 4057
Kaposvár: +36 70 555 4312
Adatkezelési tájékoztató
Süti kezelési szabályzat
Oldaltérkép
Design by Papercat Design

Hírlevélre feliratkozás

X


Tudj meg minél többet munkánkról és saját magadról!

Iratkozz fel hírlevelünkre! Aktuális eseményeink és híreink mellett érdekes és elgondolkodtató történetekkel is gazdagabb lehetsz!