jolelekinfo@jolelekalapitvany.hu

Budapest: +36 70 555 4057

Kaposvár: +36 70 555 4312

JóLÉlek-blog. Érdekességek, vélemények, aktualitások.

< vissza a listához

Az élet értelméről való elmélkedés a koronavírus idején- Viktor Frankl és a logoterápia segítségével

2020. 04. 19.   |   Nincs hozzászólás »   

“Amire itt szükség van: teljes fordulat az élet értelme iránti kérdés feltevésében: meg kell tanulnunk…, hogy  valójában soha nem azon múlik, mi mit várhatunk még az élettől, hanem, inkább csak azon, hogy az élet mit vár el mitőlünk!”

Az elmúlt hetekben mindannyian-beleértve minket pszichológusokat is- egy nem mindennapi létélményben van részünk. Egy olyan váratlan dolog fordította ki életünket a megszokott kerékvágásából, amire sem lelkileg, sem pedig technikailag nem voltunk felkészülve. Mindkét folyamat még éppen zajlik, mindannyian „processzáljuk” az eseményeket és haladunk a gyászfolyamat különböző állomásain: a helyzet tagadásából indultunk talán a legtöbben- nekem legalábbis nagyon nehéz volt elfogadni, hogy ez most akkor az új valóság-, aztán, ahogy nagy nehezen szembesültünk a valósággal, sokan találkoztunk és találkozunk a dühünkkel, csalódottságunkkal, azok miatt a  dolgok miatt, amit elvesz tőlünk az élet a járványhelyzet által.

Közben talán alkudozunk is  és minduntalan keressük a legitim kiskapukat, lehetőségeket, amik a korábbi szabad világunkkal tartják fent a kapcsolatot, és amik a korábbi életünkre emlékeztetnek. Vannak aztán órák napok, amikor erőt vesz lajtunk a letargia, tudatosul bennünk a veszteségélmény és ránk nehezedik azoknak a meg nem valósuló terveknek, programjainknak, hobbyknak a hiánya, amik a koronavírus kapcsán (jelenleg) elvesztek. Elisabeth Kübler- Ross leíró modellje nyomán tudjuk, hogy a gyászfolyamat utolsó állomása az elfogadás, amikor nagyjából-végiglépdelve az előbbi állapotokon- elfogadjuk, hogy most „ez van”.

Az elmúlt hetekben számos pszichológiai írás jelent meg  a járványhelyzet kapcsán. Én magam is több szempontból, szemlélettel és szubjektív érzelmi állapotban írtam ezeket. Van olyan, amikor lelkesek vagyunk és mintegy hurráoptimizmussal viszonyulunk az új helyzethez, felfedezve benne pl. a mókuskerékből való kiszakadás lehetőségét, vagy azt, hogy éppen több időt tölthetünk magunkkal, családunkkal, dédelgetett vágyainkkal, terveinkkel és elolvasandó könyveinkkel foglalkozva. És akkor még nem említettem az önfejlesztés lehetőségét, ami ilyenkor felsejlik előttünk a ránk szakadó „szabadidő” lehetőségével. Ahogy azonban éljük a karanténhétköznapjainjat, egyre inkább tapasztaljuk meg, hogy a home office, illetve az otthonlét máshogy működik, mint amit elképzeltünk, és lehet, hogy az alkotásra és önfejlesztésre sem vagyunk annyira motiváltak, amit reméltünk korábban.

Egyre több helyen lehet róla olvasni, illetve-teljesen jogosan- hatalmaznak fel minket arra, hogy ez az időszak nem feltétlenül a fejlesztésé, ne várjunk el magunktól irreális dolgokat, ha éppen nem vagyunk „ihletettek” az egyáltalán nem meglepő, hiszen egy ilyen terhelt időszakban, amikor olyan sok minden vált bizonytalanná, nem feltétlenül adottak ehhez a lélektani feltételek. Merjünk szomorúak, lenni, sajnálni, magunkat, megélni azt, ami elveszett és ezért ne hibáztassuk se magunkat, se mást. Ha már kellő időt töltöttünk a különböző érzelmi állapotaink és beállítódásaink tudatállapotában, akkor pedig érdemes tanulnunk Viktor E. Frankl-tól is (1905-1997), akinek hitelességét nem mindennapi sorsa és az ahhoz való viszonyulása támasztja alá. Frankl Bécsben élt, pszichológus és neurológus volt, és ő alapította az ún. harmadik bécsi pszichoterápiás iskolát (Freud és Adler után), a logoterápiát.  Freud elődje, azonban, ahogy egy gondolkodó utódra jellemző több mindenben máshogy vélekedett  az emberi lét fő kérdéseiről.

Míg Freud a személyes problémák hátterében a szexuális frusztrációt vélte meghúzódni, addig Frankl többfajta neurózist különböztet meg, köztük azt a fajtát, amikor az ember nem képes értelmet találni egyéni sorsában és azért felelősséget vállalni. Frankl az embert olyan lényként tekintette, aki értelmesen akarja alakítani az életét, és aki lelkileg megbetegedhet, ha ezt nem leli meg, vagy akadályoztatva van az élete értelmességében. Elmélete szerint az ember elsődlegesen nem az örömre, élvezetre, még csak nem is az egyensúlyra törekszik, hanem arra, hogy az életét értelmesnek érezze.

És mit teszi Frankl-t igazán hitelessé?- Frankl apját, anyját, fivérét és várandós feleségét koncentrációs táborokba hurcolták-vele együtt- és ott lelték halálukat. Egyedül lánytestvére menekült meg, mindenki más elpusztult a családjából. Hogyan lehetséges, hogy akinek megsemmisült a családja és minden percben számíthatott arra, hogy kivégzik, mégis értelmét látta, hogy kapaszkodjon az életbe?– Szavai, írásai reményt és „új szemüveget” adnak, az által, hogy őszinték és hitelesek, hiszen életének számunkra felfoghatatlan veszteségei nem tudták tönkretenni, hanem képes volt egy olyan- pszichoterápiás irányzattá fejlődött -beállítódást kifejleszteni magában, mely azóta is emberek sokaságának adott és ad- könyvein és életútjának példáján keresztül- ma is hitet, reményt, illetve perspektívát a legbeszűkültebb és kilátástalanabbnak tűnő élethelyzetekben is.

Mit tanulhatunk tehát egy ilyen embertől, aki megélte a pokol bugyrait,  és közben, majd tapasztalatai nyomán rálelt az élet értelmére, majd logoterápia nevű pszichoterápiás iskolát alapított? (logos= értelem).

Ma itt 2021 tavaszán a koronavírus járvány derekán, szobafogságra ítélve mit tanít nekünk Frankl az élet értelméről?- A koncentrációs táborban elvették tőle- és persze sok millió embertől-az összes hétköznapi értelemben vett célkitűzést, de az „emberi szabadságnak azt az utolsó maradékát” nem tudták elvenni a nácik sem; azt, hogy  „az adott körülményekhez így, vagy úgy viszonyuljon”.

A foglyok átlagemberek voltak, de közülük- Frankl leírása nyomán- néhányan felülemelkedtek külsőleges sorsukon.

Frankl is – náhény hasonlóan rendkívüli személyiséghez hasonlóan, akik talán ilyenkor szintúgy eszünkbe jutnak, pl. a kortársak közül Edit Eva Eger, vagy Fahidi Éva- elfogadja a szenvedést, szembenéz azzal, hogy a világon jelen van a szenvedés (és szerinte a gonosz is), azonban meggyőződése és saját tapasztalata, hogy az emberi lények számára megadatott, hogy szellemi szabadságunk jegyében döntsünk, a szörnyű kondíciók ellenére is: életünk értelmének megtalálása ezekben a döntésekben rejlik. Nekünk, akiknek- szerencsére- nem egy diktatúra, hanem egy láthatatlan természeti csapás elvette személyes mozgásterünk java részét, milyen mozgásterünk marad(hat) személyes életünkben? Mi az a szellemi mozgástér, ami sem nem a helyzet erőltetett idealizálása, sem pedig a kétségbeesésbe, félelmeinkbe való dermesztő intenzív elmerülés?

Frankl kiindulásképpen egy első hallásra népszerűtlen dolgot ajánlj nekünk: a szenvedés elfogadását; de nem csak úgy általánosan, hanem személyes életünk szintjén. A szenvedés értelemmel telített- állítja Frankl-, s ha elfogadjuk azt, az egyfajta belső uralmat jelent: amikor belátjuk, hogy a sorsunkat nem alakíthatjuk, de azáltal, hogy a sorsszerűhöz fűződő viszonyunkat döntéseinkkel meghatározzuk, önátalakítást végzünk. Ha a szenvedést elfogadom, belső szabadsággá válik a külső függőség ellenére. Mit is jelent a szenvedésünk elfogadása a COVID 19-idején?- Egy olyan világban élünk (éltünk idáig), aminek az üzenete a siker, a pozitív élmények és az eredmények elérésére fókuszált. Ha csak  ilyen dolgokban vagyunk képesek felfedezni „az életünk értelmét”, akkor bizony most nagyobb esélyünk van a destruktív frusztrációra. Ilyenkor hajlamosak vagyunk arról megfeledkezni, hogy az élet teljesen legitim része az árnyoldal is, a veszteség, a szenvedés. Nem kell ehhez „szerencsétlennek” lenni, az „élet, mint olyan”, így lett megalkotva, ez a csomag része. Ez a járvány nem lesz, nem lehet olyan drámai és igazságtalan, mint amin pl. a diktatúrák áldozatai keresztül mentek (amit Frankl is megélt). Elvett és elvesz tőlünk dolgokat, abban a formában, amit eddig fontosnak és értékesnek tartottunk az életünkben, azonban, ha elfogadjuk, hogy ilyen megtörténhet, az segíti azt, hogy elhiggyem: van tovább.

A személyes jelentéskeresés mindenkor fáradságos és feszültségteli folyamat, azonban feltétele a mentálisegészségünknek. Ilyenkor a koronavírus idején is. Frankl azt javasolja, hogy ne azt keressük, ami az értelme ennek „az egésznek”, hanem keressük azt, hogy mi az értelme ennek az órának?- Hogyan tudod most, ebben az órában megvalósítani azokat az értékeket, amelyek fontosak számunkra, ami miatt érdemes élni? Mik azok az apróságok, amik nem magától értetődőek, életünk részei és értékei, amikért hálásak is tudunk lenni?- A hála gyakorlása a vallásokból átemelt, de a pszichológusok által is szívesen ajánlott technika, mely pozitív hatással van a mentális egészségünkre, az által, hogy figyelmünk beállítódását nem arra irányítja, ami elveszett, hanem arra ami van. Amit eddig az is lehet, hogy magától értetődőnek vettünk, közben pedig a megmaradt dolgok sem evidensek.- Ez a döntési szabadságunknak, a megmaradt értékes és szép dolgok detektálása mellett, ugyanúgy a realitásnak a részei, ugyanakkor – a „hála szemüvege nélkül”- egy veszteséghelyzetben zsigerileg hajlamosak vagyunk csak azt észrevenni, ami odalett. Ha azonban merünk hálásak lenni, örülni annak, amink van, amink maradt, akkor lehet, hogy  lehet, hogy bár életünk eddigi értelmét, értelmeit, parkolópályára kellett tennünk, de ezzel az élet komplexitására, különböző élet-élményekre való nyitott, még új utak is nyílhatnak a szemünk előtt, netán abban is segít, hogy eddigi értékrendünket felülvizsgáljuk (ez időnként bármiféle veszélyhelyzet híján is hasznos és fontos). A hála érzésének gyakori aktiválása magunkban rezonál a Frankl által ajánlott gondolkodási manőverrel, a dereflexióval:  a logoterápia szerint, ha túlzottan a problémákra összpontosítunk, elhatalmasodik gondolkodásunk felett és kialakul az úgyenevett hiperreflexió, ami egyfajta „helytelen gondolkodási aktivitás”.  Így Frankl arra bíztat, hogy „dereflektáljunk” a problémáról egy másik fontosabb tényezőre, így megakadályozzuk, hogy elmélyüljünk a nehézségeinkben azáltal, hogy egyfajta „helyes passzivitással” figyelmen kívül hagyjuk azokat. Ez nem egyenlő a „helytelen passzivitással”, mely során elfutunk a probléma elől, hanem a problémák észlelésének, elfogadásának adaptív módja. Frank probléma észlelése esetén „helyes aktivitásra” buzdít, mely azt jelenti, hogy valamire irányulva a konkrét problémáról megfeledkezve cselekedjünk.

Gondolkodjunk el, azon, milyen dereflexiós lehetőségeink vannak? Mik azok a területei, tevékenységei, fontos személyei az életünknek, amikbe fektetett időnk, energiánk értelmet ad a mindennapoknak?- Lehet, hogy ezek már amúgy is dédelgetett tervek, (csak pl nem volt rá időnk),  de az is lehet, hogy ez az új helyzet segít most minket hozzá egy nem várt, de vélhetően értékes élettapasztalathoz.

Említi míg Frankl a paradox intenciót, mint módszer abban segít, hogy magunk és a probléma között távolságot képezzünk: ide tartozik a humor, az önirónia képessége, és akár a probléma bagatellizálása, mely szintúgy kifogja a félelem vitorlájából a szelet. Az egyik legnagyszerűbb emberi mivoltunkban Frankl szerint, hogy képesek vagyunk beállítódásunk megváltoztatására.

Az ember beállítódását ugyanis nem az határozza meg, ami van, hanem az egyénisége; az, ahogy ezekhez a tényekhez viszonyul.  A tényekhez való viszonyulás pedig hatással van a lelkiállapotunkra. Az ún. beállítódás moduláció célja az, hogy a negatív beállítódást a lehetséges pozitív, ugyanakkor objektív tények iránt kialakítsa, illetve fenntartsa. Segít abban, hogy azt a „bizonyos poharat” félig telinek lássuk. Célja, hogy ráébredjünk: a különböző „okok”, „akadályok”, nehézségek ellenére sok mindenre vagyunk így is képesek.  Fontos megjegyezni: a beállítódás megváltoztatására nem minden esetben negatív feltételek megléte esetén van szükség (mint, pl. most ez a járványhelyzet).- Biztosan számos példa eszünkbe jut, amikor a  meglévő -objektíven és kívülről-pozitívnak tekinthető feltételek esetén sem megfelelő valakinek (vagy mi magunknak) a viszonyulása az élethez.

Azt hallhatjuk, hogy még eltart egy darabig ez a néha különös, néha szürreális, máskor frusztráló, jó pillanatainkban talán lenyugodottnak érzékelt időszak, amiben most vagyunk. Valószínűleg sokszor fogjuk megtapasztalni még hangulataink, beállítódásaink és a körülmények megváltozását. Mindig más lesz, ami éppen segít, ahonnan, vagy akitől nyerhetünk erőt, hitet, vagy egy jó ötletet. Talán közösségi programjaink -fizikai- elmaradásával olvasni is valamivel több időnk lesz. Ilyen pillanatokban jó szívvel ajánlom Viktor Frankl könyveit. Ő egy olyan szerző, akitől meríthetünk és akinek mély, tartalmas és hiteles gondolatai aktuálisabbak az emberiség számára, mint valaha, most, hogy személyes szinten is sok változásra és változtatásra van és még lesz is szükségünk.

 

 

Forrás:

 

Viktor E. Frankl (1977): Mégis mondj igent az életre! Logoterápia dióhéjban. Európa Kiadó, 2016

Viktor E. Frankl: Az ember az értelemre irányuló kérdéssel szemben. Jel Kiadó, 2005.

Varga Szabolcs (2015):A logoterápia eszköz- és módszertárának alkalmazási lehetőségei a szupervízióban I. Képzés és Gyakorlat Folyóirat 13. évfolyam 3-4. szám.

(Megtekintve 1 alkalommal, ebből 1 ma)

Szerző

Eszter Bakó   Bakó Eszter, tanácsadó szakpszichológus


Szólj hozzá!

1068 Budapest, Rippl-Rónai u. 16.
III/12A, 25-ös kapucsengő
Kaposvár
Kövess minket Facebookon!
Bankszámlaszám: 11708001-20563255
jolelekinfo@jolelekalapitvany.hu
Budapest +36 70 555 4057
Kaposvár: +36 70 555 4312
Adatkezelési tájékoztató
Süti kezelési szabályzat
Oldaltérkép
Design by Papercat Design

Hírlevélre feliratkozás

X


Tudj meg minél többet munkánkról és saját magadról!

Iratkozz fel hírlevelünkre! Aktuális eseményeink és híreink mellett érdekes és elgondolkodtató történetekkel is gazdagabb lehetsz!