Miért olyan nehéz napjainkban felnőtté válni – avagy hogyan lehet átvészelni ennek az időszaknak a legnagyobb kihívásait?

2022. 07. 05.   |   Nincs hozzászólás »   

A kamaszkortól megfáradva

A serdülőkorra különösen jellemző érzelmi viharok, a belső vívódások, valamint a szélsőséges viselkedés a biológiai és idegrendszeri változások természetes kísérőjelenségei. A kamasz nagy erőkkel dolgozik az aktuális életfeladatainak megoldásán, mint például az identitás kialakítás vagy a szülőkről való leválás. Ez a belső munka további testi- lelki energiákat követel meg tőle, így a viharzó időszakon túl, néhány évvel később már joggal vágyik egy békés, nyugodt életszakaszba való megérkezésre.

Kis lépésekkel a felnőttkor felé

A felnőttkor kapujában azonban hamar kiderül, hogy az út még ekkor is jóval göröngyösebb lehet az elképzelteknél. A bizonytalanságok még mindig meghatározóak lehetnek, azonban a korábbi életszakaszokhoz képest már teljesen más témákhoz kapcsolódnak. A  jövőperspektíva megjelenése kinyithatja a horizontot, mivel a stresszel szembeni megküzdés már nem csak az “itt és most”-ra korlátozódik. Nagyobb szerepet kap a tervezés, az impulzív késztetések gátlása, valamint az absztrakt gondolkodás is- mindez viszont rengeteg pszichés energiát emészt fel. A fiatalokra leginkább jellemző szorongás, a depresszió, az alkohol- és drogfogyasztás az életvezetést több területen akadályozhatja a hétköznapokban. Az elmúlt évek kutatásai nemcsak a hangulatzavarok magas előfordulási arányára hívják fel a figyelmet, de feltártak újszerű, az ezredforduló környékén megjelent mentális nehézségeket is. Ezekre a kihívásokra minta hiányában először a most felnövő generációnak kell reagálnia.

Milyen kockázatai vannak az eszköztelenségnek, és mi vezethet el a megrekedtséghez? Hogyan lehet az erőforrásokat mozgósítani ebben a kritikus időszakban? Miként lehet előnyt kovácsolni a kor vívmányaiból?

Kanyargós utak a kitaposott ösvények helyett

Az érintett fiatalok és a tudomány is aktívan keresi a választ arra, hogy miért nehezebb a 21. században felnőtté válni, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Egy generáció pszichés állapotának megértése csak az adott kor társadalmi- kulturális kontextusában lehetséges. Az elmúlt 30-50 év változásai alapjaiban határozzák meg a fiatal felnőttek mindennapjait. A munkaerőpiacon megnövekedett az igény a magasan képzett munkaerőre, amelynek következtében kinyíltak a továbbtanulás perspektívái. Ezzel párhuzamosan kitolódott a családalapítás, a házasságtól függetlenül fenntartott szexuális kapcsolat pedig széles körben elfogadott lett. A kamaszkorban még nagyon hasonló életutak a felnőttkor küszöbén mindezek következtében szélesebbé és kanyargósabbá válnak. A fiatalok társas támogatás reményében még részben a családhoz fordulnak segítségért, de gyakran tapasztalják meg, hogy a környezet, főként az idősebb korosztály értetlenül áll az újszerű kihívásokkal szemben. Mindenki fülében ismerősen csenghet a leginkább nagyszülőktől hallható alábbi mondat: “ Bezzeg az én időmben…”.

Milyen motívumok húzódnak a jelenkor mentális nehézségeinek elbagatellizálása mögött?

Mélyen ülő kapcsolati feszültségek

Felmenőink életét nagyon jelentősen meghatározták a 20. század történelmi eseményei- a tartós nélkülözések, a létbizonytalanság, a komoly veszteségek, a nagyhatalmaknak való állandó kiszolgáltatottság. A krónikus stressz a konkrét fenyegetettség megszűnését követően is nagy hatással van a viselkedésre, az érzelmekre, az észlelésre és az információfeldolgozásra is. A nagyszüleink még közelebbről, szüleink pedig már leginkább közvetett módon, de magukban hordozhatják a több generáció által öröklött feldolgozatlan traumák nyomait. Ennek következtében hajlamosabbak lehetnek a problémák relativizálására, ami sok esetben teljesen ellehetetleníti az őszinte kapcsolódást a fiatalok nehezen körülhatárolható szorongásaihoz, legyen szó például a munkáról vagy a párkapcsolatról. A szülők és nagyszülők számára sok probléma ismeretlen, gyakran értetlenül állnak a kétségek és bizonytalanságok előtt, irreális elvárásaik gyermekeik irányába további szorongás vagy akár kapcsolati feszültség katalizátorai is lehetnek.

Kirepülés a családi fészekből

A fiatal önmeghatározásában ebben az életszakaszban leginkább az én-központúság jellemző. Már nem a családi rendszer részeként tekint magára, önálló döntések meghozatalán dolgozik, a felnőtt életéhez szükséges készségek alapozásán fáradozik. Szerencsés esetben a szülőkkel való, korábban még sokkal inkább alá- és fölérendeltségi viszony fokozatosan mérséklődik, majd megjelenik az a nézőpont, amelyben mindkét fél már felnőtt partnerként tekint egymásra. Mivel a tranzakció közösen szabályozott, jelentős mértékben alááshatja a folyamatot, ha a szülő saját érzelmi szükségletei a gyermek autonómia törekvése elé kerülnek. A teljes érzelmi leválást sokszor komolyan megnehezíti a családtól való anyagi függés, és az ebből fakadó kiszolgáltatottság. A költséges felsőoktatás miatt sokan nem tudnak elköltözni otthonról, így az ő esetükben a határok felállítása és a békés együttélés feltételeinek megteremtése kiemelt feladattá válik ezekben az években.

Végtelen számú lehetőség, avagy a bőség zavara

Még ha nem is fejeződik be az identitás kialakulása a kamaszkor végére, fontos, hogy a személyiség néhány meghatározó alapköve ekkora már összeálljon valamiféle integrált egésszé. Ez csakis komoly erőfeszítések árán tud megvalósulni, amit a szakirodalom “serdülőkori krízisként” tart számon. A fent leírt változások tekintetében azonban a felnőttkor elején is kénytelen az egyén újradefiniálnia magát ahhoz, hogy megtalálja a valódi helyét a kapcsolataiban, a külső és leginkább belső világában. Érdemes ehhez rendszeresen feltenni a kérdést: Ki vagyok és merre tartok? A válaszok keresése közben tapasztalható meg a bőség zavara, hiszen napjainkban a felfedezés lehetőségének sokkal szélesebb tárháza áll rendelkezésre. Elegendő pszichés erőforrás birtokában azonban ez óriási potenciált biztosít arra, hogy a korábban még merevebb társadalmi elvárások és szociális normák által kikövezett és előre meghatározott irányok helyett az egyén a saját útját járja. Az elágazásoknál azonban döntéseket kell hozni, amely sokszor csak komoly feszültségek árán lehetséges. Ennek oka, hogy a választások az összes többi vonzó alternatíváról való lemondást is jelentik, így az alapvetően szükséges elköteleződéshez komoly veszteség élmény társulhat.

Az érem két oldala: a szabadság és instabilitás

Az egyértelmű kötelezettségek hiánya ugyan nagyobb szabadságot, de kevesebb kapaszkodót is jelent a változó világban való eligazodásban. A tanulmányokkal, munkával vagy magánélettel kapcsolatos korábbiakhoz hasonló mértékű stresszfaktorok a felelősség növekedése miatt felnőttként már nagyobb fenyegetettséget jelentenek. Az új helyzetekhez való alkalmazkodás valakinek könnyebb, másoknak nehezebb, de valamiféle instabilitás érzést mindenképpen okoz. A felnövést igen megnehezíti, hogy az átmeneti időszak akár 8-10 évig is eltarthat, a “köztes állapot érzése” (se nem felnőtt, se nem gyerek) sorra megjelenik a fiatalok önbeszámolóin alapuló vizsgálatokban, amely egy magasabb fokú szorongással is együtt jár.

A nagy lehetőségek kora, avagy a felnőttkorba való megérkezés

Reagálva az életszakasz újszerű jelenségeire a fejlődéslélektan új hulláma a 18- 28 éves korig tartó időszakot kibontakozó felnőttkornak nevezte el, elválasztva azt a serdülőkortól és a felnőttkortól is. A fent leírt nehézségek ellenére fontos hangsúlyozni ennek az időszaknak azokat a lehetőségeit, amelyek korábban és később sem lesznek ennyire kihasználhatók. Itt az esély a problémás gyermekkorból való kilépésre, és a régóta dédelgetett álmok megvalósítására! A széleskörű felfedezés és ennek megfelelő döntéshozatal nem megspórolható, de a sok feszültséggel való aktív megküzdés a pszichés fejlődés szükséges velejárója, valamint a későbbi életben való boldogulás, autentikusabb élet záloga lehet!

A társadalmi elvárások tudattalanul is hatnak ránk, hiszen segítik az információfeldolgozást. Azonban hosszú távú szorongáscsökkentő hatása leginkább azoknak a választásoknak vannak, amelyek a személyiséggel is összhangban állnak. Ne féljünk tehát időnként újradefiniálni önmagunkat a munka, párkapcsolat, szociális kapcsolatok, érdeklődési irányok és életünket vezető értékrendszerek tekintetében. Figyeljünk a belső hangokra is, mert a külvilág zaja gyakran hajlamos elnyomni őket!

Matavovszky Dominika

Felhasznált irodalom:
– Arnett, J. J. (2004). A longer road to adulthood. Emerging adulthood, 3, 25.

Szerző