Megváltozatott nevű barátnőm, Kati mindig időhiányra panaszkodik. De ha Katitól segítséget, egy jó beszélgetést kérek, ugrik. Jelen van velem fizikailag, de látom, hogy legszívesebben a paplan alatt pihenne egy könyvvel a kezében. Kati több helyen végez önkéntes munkát, heti rendszerességgel túlórázik a munkahelyén. Ezek mellett Katinak nincs ideje önmagára, párkapcsolatból is csak rövidkére.

Ő még nem csattant fel: eddig és nem tovább! De meddig engedheti az ember, hogy még egy bőrt lehúzzanak róla? Mikortól jön az én-védelem és a különböző kérések elhárításának az ideje? Ahhoz, hogy ezt a láthatatlan vonalat egyszerűbben meghúzzuk, érdemes az életben játszott szerepeket külön kategóriánként vizsgálni. Emellett segítséget jelenthet a megfelelő idő menedzsment.

Magamon, és a környezetemen is látom, hogy néha sokat kér az élet. Pontosabban nem is az élet, hanem a főnök, család, ismerősök, kötelezettségek. Carl Rogers amerikai pszichológus szerint az ember boldogságát gátolja, ha túlságosan erős az egyén elképzelése arról, hogyan működik a világ, és hogy ő személyesen hogy tehet ehhez hozzá. Ahhoz hogy ez a fajta felelősség ne billenjen túlságosan ki, fontos a személyes szerepek ismerete, behatárolása. Sok esetben túlságosan berögződött, hogy a főnöknek azonnal meg kell csinálni amit kér, hogy a közösség ha hív, mindenképp segíteni kell, hogy feltétlenül a nő végzi a házimunkát… Nehéz elkezdeni nemet mondani, de az egyensúly megőrzéséhez szükséges elsajátítani. Rogers szerint a boldog élet egyik alappillére a nyitottság a változásokra. Viszont a feltorlódó feladatok árnyékában hogy is lehetne valaki befogadó az újdonságra? Fontos hangsúlyozni, hogy a munkahelyi kötelességekből a legnehezebb leadni, de egy reálisan és csapatorientáltan gondolkodó főnöknek látnia kell, meddig terhelhet, ha nem akarja elveszíteni az alkalmazottat?

Az időmenedzsment egyik segítőeszköze a listázás, pipálás, elsősorban a fontossági sorrend kialakítása. A témában rengetek könyv jelent meg, érdemes ezekből trükköket elsajátítani. Ahhoz, hogy az embernek legyen ideje mérlegelni, pont időre van szükség.  Nincs az a sietős élethelyzet, határidő, házimunka, házi dolgozat, amiből ne lehetne egy kicsit kilépni. Nekem segít, ha elsősorban időt adok magamnak. Önmagamra figyelve döntöm el, mit szabad elvállalnom, és mit kell elutasítanom. Ahhoz, hogy ez a prioritási lista elkészülhessen, szükséges egyfajta belső csend, ami megsúgja, hogy mi is ad igazi örömet és feltöltődést az életben? Ha az ember már elköteleződött valami tevékenység, szervezet mellett, nehéz az éves feladatokat visszamondani. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos az adott szó betartása, de ha valaki túlhajszoltnak érzi magát, le kell tennie a lantot és az idejét újraszervezni.

Sokakban felmerülhet, vajon egy anya, férj, munka mellett hogy találhatna én-időt? Ha az én nagymamám a régi konzervatív időkben megoldotta, akkor manapság is kivitelezhető. Nagymamának mindig is gazdag volt a lelki élte, és ebből senki kedvéért sem adott alább. 60-70 évvel ezelőtt pláne nagy szó volt én-időt kérnie egy csecsemőt ringató anyukának. A nagymama ki is verte a biztosítékot az anyósánál, amikor közölte, hogy neki naponta kell egy óra önmagára, amikor egyedül lehet. Idővel a nagymama négy gyereket nevelt fel. Nem adott sokat alább az elveiből, mivel ma, 93 évesen jó egészségnek örvend.

Túl sok kapcsolat megy tönkre azért, mert a pár egyik tagja frusztrált és nem tud leadni a vállalt dolgokból. Az ember prioritás listáján a kiegyensúlyozott párkapcsolat általában az első helyen áll. Ennek ellenére sokan pont a párjukon vezetik le a feszültséget, ahelyett, hogy őt a feltöltődés szigetének „használnák”. Két ember elkezd egy közös utat, az egyik fél oldaláról vállalt feladatok miatt megy szét a kapcsolat. Nem éri meg sem a karrier, sem a társasági élet, sem egy pillanatnyi bolondéria azt, hogy az ember pont a legfontosabb kincsét veszítse el.