Az egészségért való aggodalom árnyékában

A koronavírus járvány kapcsán valószínűleg többen kerültünk olyan helyzetbe, amikor magunkat vagy másokat igyekeztünk megnyugtatni azt illetően, hogy a tünetek, amiket érzékelünk, vagy amikről hallunk éppen egy adott családtagunktól, vagy barátunktól, túlzó aggodalmak, és nem kell rögtön a „legrosszabbra” gondolni. Az észlelt „legrosszabb”, élethelyzet a tünetektől  és történelmi korszaktól függően ki-ki számára más és más lehet: jelen közös valóságunkban ez most többnyire a koronavírus általi megfertőzöttség.  Pszichológusként ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy ez a jelen-extrém és szokatlan-  helyzet, egyéb aggodalmakat is megmozgat emberben fizikai egészségével kapcsolatban általánosságban, – tehát nem csak a vírusfertőzéshez kapcsolódóan.

Kreatív kapcsolódásaink

A „karanténidők” előtt mi, pszichológusok, igyekeztünk felhívni a figyelmet arra, hogy életünk fölött mára hatalmat szerzett, sőt, eluralkodott az internet világa, és a túlzott online jelenlét számos rendkívül romboló hatással jár a mindennapjainkban. Arra buzdítottunk, hogy ehelyett szenteljünk több időt a személyes kapcsolatainknak, térjünk vissza offline tevékenységekhez, álljunk ellent a netes tartalmak csábításának a valódi kapcsolatokkal szemben.
A vírusveszély azonban ezeket az utakat részben lezárta, legalábbis egy időre. Mindazokkal, akikkel ebben a helyzetben személyesen egyáltalán nem tudunk találkozni, akkor most mégis maradjon annyi a kapcsolatból, hogy egymás képeit lájkoljuk a közösségi oldalakon? Egyáltalán nem kell így lennie!

Az élet értelméről való elmélkedés a koronavírus idején- Viktor Frankl és a logoterápia segítségével

“Amire itt szükség van: teljes fordulat az élet értelme iránti kérdés feltevésében: meg kell tanulnunk…, hogy  valójában soha nem azon múlik, mi mit várhatunk még az élettől, hanem, inkább csak azon, hogy az élet mit vár el mitőlünk!”

Az elmúlt hetekben mindannyian-beleértve minket pszichológusokat is- egy nem mindennapi létélményben van részünk. Egy olyan váratlan dolog fordította ki életünket a megszokott kerékvágásából, amire sem lelkileg, sem pedig technikailag nem voltunk felkészülve. Mindkét folyamat még éppen zajlik, mindannyian „processzáljuk” az eseményeket és haladunk a gyászfolyamat különböző állomásain: a helyzet tagadásából indultunk talán a legtöbben- nekem legalábbis nagyon nehéz volt elfogadni, hogy ez most akkor az új valóság-, aztán, ahogy nagy nehezen szembesültünk a valósággal, sokan találkoztunk és találkozunk a dühünkkel, csalódottságunkkal, azok miatt a  dolgok miatt, amit elvesz tőlünk az élet a járványhelyzet által.