Azt mondják, hogy mai társadalmunk ma már alapvetően nárcisztikus, boldog boldogtalanra ráfogjuk, aki többet törődik a külsejével, vagy úgy tűnik, túl nagy az önbizalma. “Törődj magaddal!”, “szeresd magad!”, “mert megérdemled!” – hangsúlyozzák a reklámok, és a pszichológusok is sok esetben. De hol van ennek az egészséges határa, és vajon hol kezdődik a nárcizmus? Miért lehet fontos, hogy felismerjük? És mit lehet tenni, ha megtörtént a ráeszmélés? Főleg a párkapcsolatok szemszögéből vizsgáljuk most meg, de persze másféle viszonyba, munkatársi, baráti kapcsolatba is keveredhetünk egy nárcisztikus személlyel.

Érezted a már egy kapcsolat elején, hogy magával ragad, tökéletes, mindig is erre vágytál, hogy szinte túl szép ahhoz, hogy igaz legyen? Érezted már, hogy megfogtad az Isten lábát, hogy ő az igazi? Hogy egymásnak lettetek teremtve? Talán tinédzserként mind megéltünk ilyen lángolást!

Ám érezted e később, hogy ez egy csapásra mintha eltűnt volna? Hogy nem tudsz eligazodni társad, párod viselkedésén? Vágysz a korábbi nagyszerű, katartikus élményekre – mert ezek jobbnak tűnnek, intenzívebbek, mint bárki mással-, de sajnos egyre ritkábbak, egyre rosszabbul érzed magad? A dicséretek  (“szép, okos vagy; de jó, hogy megtaláltalak!; hol voltál eddig, mindig ilyet kerestem?”) helyébe becsmérlő megjegyzések (“szexmániás vagy”,“gusztustalanul le vagy fogyva”, “azt hittem, elég önálló vagy”), a figyelem helyére közömbösség került, az intimitás helyére hallgatás és üresség? Már épp rászántad magad a szakításra, mikor jött valami intenzív  pozitív élmény?

És volt már olyan, hogy a végül azt sem tudtad, ki vagy te, hová lettek a saját igényeid, szokásaid? Hogy valakinek a jókedvéért mindent megtennél, még magaddal szemben is, csak hogy újra átélhessétek az extázist, de az állandó rossz hangulat csak icipici ritka alkalmakkal oldódik fel? Már azt sem tudtad mi történik veled, körülötted?

Nos, akkor egy nagyszerű könyv szerint, amelyet Tuija Valeipakka és Arja Lehtosaari írt, te bizony nagy valószínűséggel egy nárcisztikus személlyel találkoztál, te magad pedig az ő megfogalmazásukban az “áldozat” vagy. Azért idézőjelben, mert a másik (általában kapcsolatfüggő) fél felelőssége is, hogy mi történhet, mit tehetnek meg vele egy kapcsolatban, vagy ő mennyire rendeli alá saját magát mások igényeinek a szeretet elvesztésétől való félelmében. De erről szóljon később egy másik írás!

Ez a könyv igen vehemensen, nagy indulatokkal tárgyalja a nárcizmust, valószínűleg azért, mert ez a “kórkép”, illetve az elszenvedők, akik tapasztalataikat is leírták színes példákkal, szinte “gonosznak” mutatják be a nárcisztikust. Pedig valójában ez sajnos egy nem egészséges lelki, emocionális állapot, melyet igen negatív énkép eredményez.

Ha tipikus “áldozat” vagy, már most megfordulhatott a fejedben, hogy akkor ő segítségre szorul, és megmentheted, megváltoztathatod őt. Ezt felejtsd el! Segíteni nem neked kell, hanem szakembernek. Hozzá a nárcisztikus azonban legritkábban jut el, mivel betegségtudata, belátása a legcsekélyebb mértékben sincs – ezzel is védi a magáról kialakított ideális képet, és próbálja távol tartani magát igen negatív valódi énképétől, így oldja a benne lévő zavart, feszültséget. Ő semmiben sem hibás. A vele történő dolgok mindig környezetéből erednek, felelősséget nem vállal (“mások szúrták el a munkát”, “előző kapcsolataiban is ő volt az áldozat”, “másoknak semmi nem felel meg”). Sikereivel kérkedik, mindenben a legjobb akar lenni, és rosszul érzi magát, ha ez nem így van.

Akkor hogyan is ismerjük fel a nárcizmust?

A kapcsolat kezdetén ez szinte lehetetlen. Ő is csak közös boldogságra vágyik, legalább is azt hinnénk.  Nagyon meg akar felelni, ezért minden varázslatos. Gyakorlatilag a “bőröd alá bújik”, azokra a szükségleteidre, érzéseidre reagál, amik legfontosabbak. Kérdez, érdeklődő, és fel is használja az információkat, amiket megtud, ezek által manipulál. Ez azt mutatja, hogy rendelkezik bizonyos fokú empátiával, hiszen ez segíti a másik igényeire való ráhangolódásban, de igazából amint nem érdeke, nem érdeklik a másik érzései, véleménye. Kiderülhet barátaitól, hogy különböző helyzetekben igazából teljesen máshogy viselkedik (például a magát hétköznapi absztinensnek valló máskor koktélozik bármelyik este). Emiatt olyan, mintha nem lehetne kiismerni. Dicsér, becézget, lehozza a csillagokat az égről, ugyanis neki az ad biztonságot, ha érzelmileg teljesen függő helyzetbe hozza az áldozatát, aztán lehetőségeihez mérten ezzel vissza is él. A kezdeti időszakban a korlátlan figyelmességgel és türelemmel eléri, hogy párja különlegesnek, fontosnak, értékesnek, egyedinek érezze magát.  Ezzel legyezgeti az áldozat saját nárcizmusát, hiúságát, ami valljuk be, mindannyiunknak, főleg egy alacsony önértékelésű, bizonytalan embernek jól esik. Később azonban ő követeli ezt csodálatot a másiktól. A probléma akkor kezdődik, amikor az áldozat tapasztalja a törődést, figyelmet, és képes szükségleteit a nárcisztikusé alá helyezni, hogy még többet kapjon belőle, amivel viszont megbecsültsége csak csökken. Gyakran azt is észreveszik az áldozatok, hogy lemondtak hobbijukról, baráti találkozóikról, amit ugyan “nem kért tőlük senki”, de a reakciók (féltékenység valakire minden társaságban vagy az állandó együttlét igénye, a másik szomorúsága különlétkor) arra motiválta, hogy ne menjen inkább sehova.

A nárcisztikus hamar kijelenti, hogy szerelmes, de ez is inkább manipuláció. Ugyanis kiszolgáltatott személyre van szüksége (anyagilag, intellektusban vagy akár életkorban). Emiatt viszont később le is nézi, szándékosan bántja is áldozatát.

Nőknél és férfiaknál is előfordul ez a zavar, ám a férfiaknál gyakoribb. Nem kell aggódni, nem mindenki személyiségzavaros, aki nárcisztikusan működik egy kapcsolatban, ám van akinek kapcsolatkészségét, életvezetését annyira meghatározza, hogy rigid, rugalmatlan lesz a gondolkodása, viselkedése. A könyv két fajtáját különbözteti meg:

A klasszikus nárcisztikus, aki fenntart egy működő életteret, pl. kapcsolatát, de figyelmet, intimitást nem nyújt, mivel az számára veszélyes volna, kiszolgáltatottá, sérülékennyé tenné. Megsértődik, ha partnere elégedetlenségének ad hangot. Karriercentrikus, törtető lehet.

A borderline nárcisztikus egyén nem tud elköteleződni, az számára igen veszélyes, ezért folyamatos változásokban van, vakmerőséggel, folyamatos kockázatvállallással próbálja kitölteni az űrt.

Valójában a nárcisztikusnak a látszat ellenére igen alacsony az önértékelése, akárcsak annak, akit párjául választ. A különbség azonban fontos: hasonló a sérülésük, nem alakult ki egyik esetben sem egészséges pozitív önértékelés, biztonságos kötődés, de a kodependens (kapcsolatfüggő) tisztában van magával, a nehézségeivel, és nem akar senkinek ártani.

A könyv szerint a nárcisztikus, hogy megtapasztalja a csodálatot, manipulál, ajándékokkal kötelezi le azt, akire szüksége van (pl. túlajándékoz, hogy partnere hűségét megvásárolja a külön töltött idő előtt). Udvartartása van, akik visszaigazolják nagyszerűségét, de rájuk is irigy, sőt akitől nem tapasztalja eléggé az elismerést, vagy akitől számára nem elfogadható visszajelzést kap, attól ridegen megválik. Úgy gondolja, hogy bizonyos dolgokhoz joga van.

Támad, szándékosan félre ért,  sértésként értelmez dolgokat, például a partnere önállósági vagy fejlődési törekvéseit. Ez saját frusztráltságából, bizonytalanságából és az elhagyatástól való félelméből ered. Sokszor szándékosan generál vitát, vélt sérelmeiért pedig büntet (“ha te ezt csináltad, akkor majd én is”, “majd én megmutatom, milyen, amikor..”), bűntudatot kelt. Kontrolláló, igyekszik partnerét irányítani, ehhez képes bármilyen érzelmi állapotot eljátszani, magát áldozatként beállítani (“az előző kapcsolataimban túl sokat adtam, mégis megcsaltak, te legyél itt folyton mellettem” – zárójel: “de csak amíg szükségem van rád”). Amikor fenyegetve érzi magát vagy az énképét, haraggal, támadó szándékkal, depresszióval, félelemmel reagál a tudattalan szinten. Egy-egy ilyen konfliktus után a partner szorongó, a nárcisztikus élettel teli lesz – a konfliktusok generálásával jogosultságot szerez arra, hogy azt csinálja, amit ő akar, mert a párja folyton veszekszik. A legjobb védekezés a támadás!

A rossz, konfliktusos időszakok után mindig adódik egy kis fellendülés- ami arra sarkallja az áldozatot, hogy másként tekintsen partnerére, nehezebb munkahelyi körülményekre, vagy más stresszfaktorokra hivatkozva felmentse a viselkedése súlya alól.

Gyakran kiderül azonban, hogy változó viselkedés nem tükrözi a nárcisztikus belső meggyőződését (például megértően viselkedik, majd társa szemére hányja, hogy neki nem volt túl kellemes a megértőt játszania, és nem is érti miért kellett a másikat megnyugtatnia, vagy aggodalmával foglalkoznia). Jó tudni, hogy a cselekedeteit időlegesen meg tudja változtatni, a gondolkodását viszont nem ilyen egyszerű, ez a manipulatív működés része. Az is, mikor kapcsolatát mindenki tökéletesnek látja kívülről, mert jól adja mások előtt az ideális társat, otthon pedig tombol. A nárcisztikustól való elválás ezek miatt erőn felüli lépést jelenthet! Mivel fél az elhagyástól, indulatot, vagy hirtelen tettrekészséget is kiválthat annak lehetősége, de a változások csak rövid ideig képesek működni.

Hatalmát sokféle módon biztosíthatja: fölényességgel, lekezeléssel, szemrehányással, semmibe vevéssel, elutasítással, hazugsággal, sértő vicceket gyárt, féltékenykedik, szélsőséges esetben szexuálisan bántalmaz vagy éppen megvonja társától a szexet, de erőszakos is lehet.  A folyamatos harag (amiért úgy érzi, nem értékelik eléggé) bűntudatot kelt társában. Ilyenkor az áldozatok hajlamosak engesztelni, könyörögni, ajándékokkal, szép szavakkal, bocsánatkéréssel. A játékszabályokat úgy változtatja a kapcsolataiban, ahogy az épp neki a legkedvezőbb. Bizonytalanságot kelt maga körül azzal is, hogy logikátlanság van tettei és a szavai között (van, hogy letagadja amit korábban mondott). Olykor megkérdőjelezi az objektív valóságot, eléri, hogy a saját gondolataid, tetteid, érzéseid vond kétségbe.

A nárcisztikusra jellemző, hogy egyik kapcsolatból a másikba sodródik, keresi élte csúcspontjait, például a lángoló szerelem újra és újra történő átélésében, nehezen bírja az egyedüllétet. Számára áldozata egyfajta segédén, támasz, belőle táplálkozik. Másféle függőségre is hajlamos lehet, pl. munka, testedzés, társasági oldalak – ezzel csillapítja belső üresség érzését.

A pozitív pillanatok a nárcisztikusokkal mindig csúcsélmények, amik mással sosem voltak olyan jók, ezzel tartva függőségben az áldozatokat. Aki tapasztalta, ezek után kezd áhítozni, hiányolni, vágyakozni, hogy újra megtörténjenek. Ezért próbál a nárcisztikus kedvében járni, hogy újra kiélvezhesse ezeket. Csakhogy a negatív hangulat fokozódik, egyre torzabb a valóság, már azt sem érti mi történik körülötte. Zsibbadtságot, fáradtságot, végül szorongást, szégyent él meg a nárcisztikustól való függősége miatt. Egy idő után az áldozat is azt kezdi észrevenni, hogy olyanná válik, mint a nárcisztikus, tör, zúz, dühkitörése lesz, üvölt. Sokan számolnak be arról, hogy önbecsülésük egy idő után a kapcsolat állapotával függött össze, majd mikor véget ért, úgy érezték, hogy nincs értelme az életnek. Jó esetben akkor is képesek vagyunk értékelni önmagukat, ha egy kapcsolatuk véget ér! Persze igen önbizalomromboló lehet egy ilyen kapcsolat is, ilyen esetben az idő és/vagy szakember felkeresése segíthet visszatalálni az egészséges önértékeléshez!

Saját magadért a legjobb (számára kétségtelenül a legrosszabb) amit tehetsz, hogy figyelmen kívül hagyod őt! – mondja a könyv.

Hogy miért fontos észrevenni a jeleket?

Mert fontos, hogy ne felejtsd el: Másokon nem, csak a saját hozzáállásodon változtathatsz! Nem várható el mástól, hogy jobban becsüljön, mint ahogy te magad! Mindenkinek saját felelőssége, hogy magáról gondoskodjon, a saját igényeit megfelelően képviselje, az igényeidet kifejezze, megakadályozza, hogy kiszolgáltatott helyzetbe keveredjen! Az áldozat szerep elhagyása ott kezdődik, hogy felismerd, ha nem azt kapod valakitől, amit kérsz, amire szükséged van! Erősítsd meg az önértékelésed, és ne alkalmazkodj mindenkihez erődön felül!