Mostanában divatos lett a játszma kifejezés, de vajon felismerjük-e, ha előidézzük vagy épp áldozatul estünk egy játszmának?  Nézzünk meg közelebbről egy konkrét helyzetet!

Te mindig… , te soha… te állandóan!

Egy esős hétköznap este. A férj a kanapén fekve meccset néz, a feleség a konyhában sertepertél, majd gondol egyet és szexi ruhában belibben a TV elé. A férj jelzi, hogy nem látja tőle a meccset, erre az asszony felhördül: „Te mindig a TV-t bámulod és sose figyelsz rám!”  Erre a férj: „Elegem van, hogy állandóan a hisztidet kell hallgatnom!” Az este további részében az asszony látványosan hallgat (vagyis duzzog) és várja, hogy párja kiengesztelje. Mindeközben a férj azon gondolkodik (ha gondolkodik), hogy mi baja lehet a párjának, ő semmi rosszat nem mondott neki. Végződhetett volna az este egy mindent felülmúló szeretkezéssel is, mégsem így történt. Vajon miért?

A ki nem mondott szavak

A nő részéről induljunk ki az időzítésből. Ha ismerem a másikat, akkor tudom, hogy milyen tevékenységekre szeret feltétlenül időt szánni, mibe szokott elmélyedni. Ha ez például a meccsnézés/foci, akkor nem biztos, hogy ekkor a legjobb lépés szexuális együttlétet kezdeményezni (hacsak nem várjuk meg vele a félidőt). A férfi figyelmének fel nem keltése következtében a nőben valószínűleg az elhagyatottság, szomorúság és a düh érzései kavarognak, hiszen férje nem válaszolt szükségleteire. Ahelyett azonban, hogy azt jelezte volna párjának, hogy „Rosszul esik, hogy most nem figyelsz rám, szükségem lenne egy ölelésre.”, a férfi azt kapta, hogy ő állandóan TV-t bámul és sose figyel a feleségére. A férj részéről  a “Drágám, ez a meccs most nagyon fontos nekem, utána a tiéd vagyok” reakció minden bizonnyal kellemesebb érzéseket keltett volna a nőben. A játszma-helyzet tehát arról szól, hogy általánosítok (mindig, soha, állandóan, stb.), és nem azt mondom ki, amit valójában érzek vagy gondolok, helyette egy olyan mondatot, amivel (leggyakrabban nem tudatosan) negatívan minősítem a másikat.

„Mi a baj? Semmi.”

Biztos vagyok abban, hogy párkapcsolati elégedettségünket növeli, ha szükségleteinket tudjuk kommunikálni párunk felé (és arra kapunk választ), erre a hozzám fordulók figyelmét is fel szoktam hívni. Ilyenkor gyakran kapom azt a választ, hogy „Vegye észre a párom, hogy nekem mire van szükségem, ne kelljen azt mondani, mert az már nem „olyan”. Ez is egy játszma, amiben van némi passzív agresszió: nem mondom ki, hogy mi fáj, inkább elvárom a másiktól, hogy legyen gondolatolvasó. Ha ez esetleg nem sikerül neki – ami valljuk be, legtöbbször megtörténik-, akkor ebből azt a következtetést vonom le, hogy ő nem is ismer, netán nem szeret engem. A másik ebből mindössze annyit fog észrevenni, hogy valami baj van és párja eltávolodott tőle. Ha pedig rákérdez, hogy mi a gond, azt a választ fogja kapni, hogy semmi. És a (játszma)kör kezdődik előröl.

Játszmák nélkül

Mit tehetünk, hogy csökkentsük a játszmákat kapcsolatainkban?  Érdemes az általánosító és egyben minősítő mondatokat mellőznünk a kommunikációnkból, helyette az adott helyzetre reagálnunk, azaz most hogy esik az, amit mondtál vagy tettél és jobban érezném magam attól, ha… Fontos lehet párunkat is bevonni és megkérni, hogy ezekre a mondatokra együtt hívjuk fel egymás figyelmét. Kezdetben nehezen fog működni és utólag vesszük majd észre, hogy “már megint belecsúsztam”.  2-3 hónapig ajánlott próbálkozni, ennyi idő szükséges általában, hogy egy berögzült cselekvés meg tudjon változni.