Mit rejt az egészséges öngondoskodás?
Öngondoskodásnak tekinthetünk minden olyan tevékenységet, amelyet valamilyen formában a saját jóllétünkért teszünk, legyen szó fizikai, mentális, lelki vagy spirituális egészségünkről. Számos formája lehet a kellő vízfogyasztástól kezdve a baráti beszélgetésig, a spirituális tevékenységektől a pénzügyi tudatosságig.
Az öngondoskodás egyrészt azon a megértésen alapul, hogy felelősséggel tartozom a testemért, lelkemért és mentális jóllétemért, mert így tudom betölteni az aktuális szerepeim, amelyekkel a közösségem szolgálom. Másrészt annak megtapasztalásán, hogy tudok tenni a jólétemért és lehetőségem van változtatni az állapotomon. Valamint annak megélésén, hogy mindenki – beleértve önmagunkat is – a maga egyediségével egyenértékű másokkal, eképp mindannyiunknak szüksége van a regenerálódásra, a testi, lelki és szellemi erőforrásaink karbantartására.
Mitől nem lesz ez önzőség és mikor válhat valóban azzá?
Az aktív vagy passzív regenerálódás nem önzőség, hanem egy felelősséget vállaló, fenntarthatóságot is célzó törődés magunkkal, amely tekintettel van a saját és a környezetünk érdekeire és erőforrásaira egyaránt. Vagyis ha figyelembe vesszük a társaink helyzetét, és öngondoskodásunk egyik fontos mozgatórugója, hogy hosszú távon, kiegyensúlyozottan tudjunk másokat is támogatni, feladatainkról és kapcsolatainkról gondoskodni, akkor ez a közösséget is szolgálja és nem csak a saját jólétünket.
Olyankor azonban, amikor valaki rendszeresen öngondoskodásra hivatkozva nem tesz eleget feladatainak, kerüli a felelősségvállalást, nem törődik a másikkal vagy a munkájával, az arányok rendre felborulnak, és a közeli kapcsolatokban csak az egyik fél igényei számítanak, joggal merülhet fel az önzés gyanúja. Ilyen kibillent működés az is, amikor valaki sorozatosan igyekszik elkerülni nehéz beszélgetéseket, vagy énhatárait a másik durva sértése árán igyekszik kijelölni.
Miért nehéz néha önmagunkért tenni?
Sokszor környezetünk nyomására ütközünk akadályba, például ha a munkahelyünket a fokozott teljesítményközpontúság jellemzi, vagy a folyamatos túlóra elvárássá vált. Befolyásolhat minket a nemzeti történelmünk és kultúránk is, de állhat a háttérben egy generációkon átívelő áldozatszerep is. Sokszor a családunk kimondott és kimondatlan elvárásai állnak az utunkban. Esetleg a családi hagyományként büszkén őrzött szólás-mondások egyike, melyek aztán észrevétlen módon irányítanak minket – mint például az ’Első a feladat’. Lehet, hogy ezek miatt attól félünk, hogy a számunkra fontos csoporthoz fűződő viszonyunk sérül, vagy esetleg szégyenben maradunk, ha pihenőt tartunk. Megnehezítheti az önértékelési nehézség is, és a kapcsolati alá/fölérendeltség érzése is az indokolt öngondoskodást.
Mi történhet, ha folyamatosan mellőzzük saját igényeinket?
Az egészséges öngondoskodás sérülése nyomot hagy jóllétünkön, egészségünkön és viselkedésünkön. Többféle tünet is jelezheti, hogy szükségünk lenne a regenerálódásra, önértékelésünk vagy a határaink újragondolására. Ilyen lehet például, ha nehéz vagy egyenesen képtelenség nemet mondani. Szintén intő jel a fokozott türelmetlenség, ingerlékenység, a motiváció elvesztése, vagy a kiégés egyéb tünetei. Ha ezek közül bármelyiket észleljük, érdemes végig gondolnunk a szokásainkat, hogyan tudnánk változtatni legkönnyebben. Érdemes akár csak egy apró lépést is tenni, ugyanis számos előnye közül megtapasztalhatjuk, hogy jobban érezzük magunkat fizikálisan, mentálisan és spirituálisan is. A stresszhatást követően gyorsabban regenerálódunk, esetleg megelőzhetjük a kiégést is. Tevékenységeinkben hatékonyabbak és elégedettebbek leszünk. Önmagunk és mások tiszteletével hozzájárulunk határaink kölcsönös felismeréséhez, amellyel önismeretünk javul, kapcsolataink kiegyensúlyozottabbak lesznek és egészségesebb önértékelésre tehetünk szert.
Ha szeretnél ötleteket meríteni, mit tehetsz testi-lelki-mentális egészségedért, olvasd el soron követkető cikkünket is!
Szerző: Dávid Dóra