A Covid-helyzet lassan két éve fontos mozgatórugója hétköznapjainknak és ezáltal érzelmi életünknek is. A hullámok jönnek -mennek, a bennünk keletkezett károkat mégsem viszik magukkal. A lelki folyamatok a járvány tekintetében rengeteg szempontból vizsgálhatók, ez a cikk leginkább a testi tünetekre adott pszichés reakciók és a betegség szubjektív megélésének témáját boncolgatja. A bennünk zajló érzelmek és automatikus emberi működésmódok mélyebb megismerése kapaszkodót nyújthat a vírussal való küzdelemben még az egyenlőtlennek tűnő erőviszonyok esetében is.

Az életösztöntől vezérelt hétköznapok

A betegséghez kapcsolódó averzió, negatív viszonyulás vagy rossz közérzet mindenki számára ismerős, univerzális élmény. Ennek oka, hogy az evolúciós gyökerű túlélési ösztön mindennapjaink egyik legfontosabb hajtóereje. Az életben maradásért már nem tigrisekkel vagy oroszlánokkal kell megküzdenünk, ezek a késztetések mégis meghatározzák viselkedésünket még a jelentéktelennek tűnő szituációkban is. A 21. században a fajfenntartás színterei is megváltoztak, napjainkban a boldogulás zálogának többek között az iskolai- munkahelyi teljesítmény, a közösségekbe való beilleszkedés vagy a családi feladatok ellátása tekinthető. A túlélésért folytatott versenyben egy kisebb betegség is kockázat lehet, ezért szervezetünk már egy apró tünet vagy furcsa testérzet esetén figyelmeztet minket: a nagyobb baj megelőzése érdekében egy időre ki kell szállnunk a mókuskerékből. Ez a stratégia csak rövid távon veszteséges, ha stabilizáljuk állapotunkat, később jobbak az esélyeink a harcmezőn. 

Abszurd módon rohanó világunkban nehezebb visszavonulót fújni, mint anno sérült őseinknek egy küzdelemben. Gyakran komolyabb állapotromlást sem veszünk észre időben, amelyet a pihenés bagatellizálására hajlamos munkakultúránk még inkább aláás. Az egyébként legtöbb stresszhelyzetben hatékony evolúciós “üss vagy fuss” (jelen esetben fuss) vészreakció a koronavírus által teremtett helyzetben sajnos nem mindig működik. Előfordulhat, hogy a javulás nem, vagy csak lassan tapasztalható.

A testi- lelki krízisállapot

A fertőzés kezdetén jelentkező intenzív, vagy éppen furcsa, újszerű tapasztalást jelentő tünetek (pl.: szaglásvesztés, légszomj, zavarodottság) a testen kívül a psziché számára is komoly fenyegetettséget jelentenek. Az ismeretlenségéből fakadóan a gyógyulás lehetséges kimenetelei a klasszikusabb kórképekhez képest kevésbé egyértelműek, így a megfelelő alkalmazkodási stratégia kiválasztása sem egyszerű.Ennek következményeként a betegség kezdeti stádiumában a lélektani krízisre jellemző érzelmek, többek között az ingerlékenység, harag és kétségbeesés megjelenése valószínűsíthető. 

A feszültség és stressz hatással van a gondolkodásunkra is. A betegség különböző elemeinek eltérő jelentőséget tulajdonítunk, amelyre a korábbi tapasztalataink, az élményeink, a hiedelemrendszerünk, sőt még az önbizalmunk is hatással lehet. Így a számunkra legnagyobb fenyegetettséget jelentő környezeti ingerre vagy tünetre reagálunk a leghevesebben. Valaki a fejfájástól, más a köhögéstől vagy poszt- Covid szindrómától ijed meg jobban- valaki hallani sem akar gyógyszerekről, más számára ez jelenti a biztonságot. Az automatikus negatív gondolatok egy ilyen stresszhelyzetben nagyobb eséllyel vezetnek a katasztrofizálás jelenségéhez is, hiszen az ember intenzív érzelmek hatására még egy apró tünet megjelenésének is képes végzetes következményt tulajdonítani. Figyeljük meg közelebbről érzelmeinket és a tünetekhez való viszonyunkat! Félelmeink megnevezése, gondolataink felülvizsgálata segíthet legyőzni az irracionalitást.

Az élet értelmére irányuló kérdések

A lélektani krízis lezajlásában a kezdeti tagadást követően fontos állomás a tudatosulás élménye, amelynek hatására a korábbi bénultság és düh mellett a reménytelenség érzése is megjelenhet. Az elmúlt két év során megélt veszteségek és tartós fenyegetettség élménye miatt egy kiszolgáltatott állapotban sokakat foglalkoztatnak a végzet és a lét értelmére irányuló kérdések. A jelenség összefüggésbe hozható Yalom egzisztenciális szorongás fogalmával is. A szerző a hétköznapi problémákon való túlzott aggódást tulajdonképpen az élet sajátosságából származó mélyebb feszültségek (pl.: halál elkerülhetetlensége, belső szabadságunkért való felelősségvállalás, magányból és elszigeteltségből származó szorongások) felszíni tüneteinek értelmezi. Munkásságában azonban igyekszik ezeket az elsőre nyomasztónak tűnő belső konfliktusokat új megvilágításba helyezni. A létezés sérülékeny jellegével, az elmúlás tényével szembenézni ijesztő lehet, de ezek elfogadásával járó felszabadító érzések egy kiteljesedetebb élethez segíthetnek hozzá.

A poszt- Covid szindróma lelki vetületei

Az aktív fertőzés lezajlása után sokakra várnak még a poszt- Covid szindróma próbatételei. Még ha csökkennek is a tünetek és megszűnik a kezdeti krízis állapot, a bizonytalanság nem múlik el. A lelki egyensúly sokszor csak fokozatosan áll helyre, a pozitív érzelmek lassan érkeznek meg. Az elhúzódó betegség, esetleg szövődmények hatására a pszichés erőforrásokat is már sokkal nehezebb mobilizálni. A felépülés alatt tapasztalható beszűkültség, a passzív viselkedés a tanult tehetetlenség fogalmával jól magyarázható, amely Seligman munkásságában gyökerezik. Állatkísérletei során tett megfigyelése szerint a ketrecbe zárt kutyák áramütés (averzív inger) hatására kezdetben még menekülni próbáltak, azonban többszöri sikertelen próbálkozás után semmilyen reakciót nem produkáltak még az elkerülhető (szabadulást kínáló) helyzetekben sem. Azóta számos tanulmány bebizonyította, hogy az emberek is hajlamosak erre a működésre.

Mivel alapvetően ahhoz vagyunk szokva, hogy aktív szereplőként irányítsuk életünket, komoly feszültséget kelt egy tartósan fennálló problémától való kiszolgáltatottság. A helyzet csapdája a fent leírt kutyás példához hasonló. Az egyén egy konkrét negatív szituációban az ismétlődő rossz tapasztalatok miatt hamar  megtanulja, hogy nincs hatása az averzív ingerekre, és ezeket túláltalánosítja az egyébként kontrollálható tényezőkre vagy helyzetekre is. Tehát a tehetetlenség érzése elhatalmasodva az aktív megküzdést lehetetlenítheti el. Érdemes ilyenkor számba venni, esetleg listázni azokat a feladatokat, amiket még a nehezebb napokon is el tudunk látni, hiszen az énhatékonyság érzés nemcsak a hétköznapok fontos hajtóereje, de az önértékelés és pozitív érzések megalapozója is.

Kis lépésekkel a felszabadulás útján

Még a teljes gyógyulást követő napokban-hetekben is természetes lehet, ha valaki zavarodott, szorong, vagy éppen kevésbé fókuszált.A krónikus stressz tartós fennállása egy készenléti állapotot idéz elő, ami a lehetséges fenyegető ingerek túlzó monitorozásával jár együtt, gyakran idegrendszeri tünetek kíséretében (pl.: kézremegés, szédülés, “agyi köd”, koncentrációzavar). A szervezetnek – a testnek és a léleknek egyaránt – időre van szüksége, hogy újra alkalmazkodjon a régi rutinhoz, amely részeként már nem kell intenzív csatákat vívni a túlélésért. 

Bízom abban, hogy a cikkben tárgyalt lélektani folyamatok leírása segített rávilágítani a Covid és poszt-Covid helyzet összetettségére. Minden megélés egyedi és számtalan tényező összjátékának eredménye, viszont a puszta szenvedésnél mindenképpen mást jelent. Ebből következőleg apró lépésekkel, de több ponton is beavatkozhatunk, mielőtt a negatív érzelmek és gondolatok örvénye maga alá gyűrne minket.

Matavovszky Dominika

Felhasznált irodalom:

• Jacobson, G. (1979). Crisis-oriented therapy. Psychiatric, Clinic of North America 2.
• Seligman, M. E. (1972). Learned helplessness. Annual review of medicine, 23(1), 407-412.
• Selye, H. (1956). What is stress. Metabolism, 5(5), 525-530.
• Yalom, I. D. (2017). Egzisztenciális pszichoterápia. Park.