Mikor volt utoljára, hogy azt mondtad magadnak, „Hm. Ezt jól csináltam.” „Elégedett vagyok magammal.”? Vagy mikor gondoltad végig lefekvés előtt, hogy milyen nagyszerű dolgokat vittél véghez aznap és abban személy szerint Neked mennyi szereped volt? Ezek ugyan egyszerű gondolat-játékoknak tűnnek, sokunknak mégsem könnyű megcsinálni. Egyediek vagyunk abból a szempontból, hogy tudunk-e magunknak és másoknak pozitív visszajelzést adni vagy épp mennyi és milyen típusú dicséretre és elismerésre van szükségünk környezetünktől.

Jól csinálom?

Talán nem meglepő, ha azt állítom, hogy a visszajelzések adásának és elfogadásának képessége erősen összefügg önbecsülésünkkel, önértékelésünkkel. Maarit-Johnson, svéd pszichológus szerint létezik külső és belső, illetve magas és alacsony önbecsülés. Külső önbecsülésünket a másoktól kapott visszajelzések építik fel, míg belső önbecslésünk az anyával való kapcsolatunkban megélt élményekből és érzésekből gyökerezik: ha első életévünkben azt éltük meg, hogy feltétel nélkül szerettek minket és szükségleteinkre megfelelően reagáltak, akkor kialakul bennünk egy érzés arról, hogy szerethetőek vagyunk, azaz belső önbecsülésünk magas lesz.

Önbecsülés szempontjából az alábbi típusokat különböztette meg:

A boldog teljesítő külső és belső önbecsülése is magas. Önbecsülése forrását nem az elért teljesítmény adja, hanem egy belső biztos tudat arról, hogy „elég jó” vagyok. A kudarcokon viszonylag gyorsan túlteszik magukat. Képesek maguknak pozitív visszajelzést adni, nem igazán igénylik környezetüktől a dicséretet.

A kényszerteljesítő embereknek alacsony a belső, ugyanakkor magas a külső önbecsülésük, rendkívül érzékenyek mások visszajelzéseire. Éheznek mások elismerésére, a kritika rendkívül elbizonytalanítja őket. Kiváló eredményeket érnek el, ugyanakkor előfordul, hogy túlvállalják, túlterhelik magukat és idő előtt kimerülnek.

Az életélvezőket magas belső és alacsony külső önbecsülés jellemzi. A siker és a kudarc vagy a kritika nem billenti ki őket az egyensúlyukból, jól érzik magukat. Kedvelik az élvezeteket, az emberi kapcsolataikba fektetik energiájukat a teljesítmény helyett. Szenvedélyük a halogatás, az elkezdett dolgok félbehagyása.

A nélkülözőknek alacsony a külső és belső önbecsülése is, visszahúzódóak. Úgy érzik, hogy kudarcra vannak ítélve, ezért sokszor bele se kezdenek dolgokba. Külső megerősítés nélkül általában feladják a teljesítést.

Önbecsülésünk növelése, avagy hogyan dicsérjünk?

A fentiekből talán érzékelhető, hogy belső önbecsülésünket nehezebb megváltoztatni, ugyanakkor nem lehetetlen. Elsősorban az emberi kapcsolatainkban megélt pozitív élmények tudják formálni és erősíteni. Például egy nehéz anya-gyerek kapcsolatból fakadó negatív élményt egy jól működő és biztonságot nyújtó pár- vagy baráti kapcsolat felül tud írni.

Külső önbecsülésünk növelésére, Carol S. Dweck, a Stanford Egyetem professzorának érdekes eredménye ad választ (https://www.youtube.com/watch?v=_X0mgOOSpLU). Kutatása során 10 éves gyerekeket osztott 2 csoportra. Az egyik csoportnak azt mondta, hogy „Ügyesek voltatok!”, míg a másik csoportnak azt, hogy “Biztosan keményen dolgoztatok!” Az első teszt után választhattak a gyerekek, hogy ugyanolyan könnyű vagy nehezebb tesztet töltenek ki. Annak a csoportnak a 90%-a választotta a nehezebb tesztet, akiket az erőfeszítéseikért dicsértek meg, míg az “ügyes” csoportból szinte senki. A kutató szerint a képességeikért megdicsért gyerekek tartottak attól, hogy egy esetleges sikertelenség ezt a képet (okosak, ügyesek) megcáfolja majd.

A célelérés szempontjából a visszajelzés akkor hatásos leginkább, ha nem az intelligenciát vagy a képességet dicsérjük, hanem az elért eredmény folyamatába tett erőfesztítést vagy a stratégiát, ez teszi hosszú távon kitartóvá és önbizalommal telivé a gyermeket és felnőtteket egyaránt.

Önbecsülésünk védelme

Önértékelésünk törékeny dolog, érdemes ápolnunk és vigyáznunk rá. Nem mindegy, hogy a teljesítményünkre úgy gondolunk mint  egy rajtunk kívül álló dolog (ami tőlünk részben független) vagy egy az egyben azonosítjuk énünkkel és önbecsülésünket ettől tesszük függővé. Értelmezhetek tehát egy hibát úgy, hogy „Ezt most elszúrtam (rosszul teljesítettem, de ettől függetlenül én OK vagyok).” vagy úgy, hogy „Béna vagyok, többet bele sem kezdek (általánosítom a hibát és a személyemmel azonosítom)”. Első esetben önbizalmam ugyan megrendül kissé, de önbecsülésemet megvédtem, míg ha önmagamat (és nem a teljesítményemet) értékelem negatívan, az visszahat önbecsülésemre is.

Arra hívlak, hogy a következő hetekben tégy egy próbát! Ha valamit hibázol, tudatosítsd magadban, hogy ezt most elrontottam, ami nem azt jelenti, hogy mindig rosszul csinálom. Mérlegeld azt is, hogy mennyi erőfeszítést tettél bele, hogy sikerüljön végigcsinálni. Hajrá! :)