„Ne várd szelíden azt a végső éjt,
Tombolj, dühöngj, az alkony hogyha jő,
Védd, védd, amíg csak védheted, a fényt!”

/Dylan Thomas/

A harag univerzális, a hat alapérzelem egyike. Teljesen természetes, hogy időnként haragot élünk át, amikor akadályoztatva érezzük magunkat céljaink elérésében vagy igazságtalanság áldozatává válunk. Megemelkedik a vérnyomásunk, pulzusunk az egekbe szökken, az adrenalin pedig azonnali cselekvésre sarkall minket. Ez mind teljesen természetes testi reakció: felkészít bennünket a koncentrált és hatékony cselekvésre. A harag hasznos információval is szolgál: jelzi, hogy határainkat fenyegeti, talán át is lépte valaki vagy valami. Vannak azonban helyzetek, amikor tanácstalanul állunk a bennünk dúló érzelmi vihar előtt.

A feszítő érzés elvitathatatlan, de mégis mihez kezdjünk vele?

Fontos először is, hogy tudatosítsuk: ez „csak” egy érzelem. Milyen banálisan hangzik, igaz? Pedig ha jobban belegondolunk, nem is olyan egyértelmű.

Az érzelmem a sajátom. Érzem, ahogy a harag átjárja a porcikáimat, megdobogtatja a szívemet, érzékeim élesednek, izmaim megfeszülnek. A haragom az enyém mindenestől.

De nem egyenlő velem.

Az, hogy haragot élek meg, nem jelenti automatikusan, hogy én erőszakos vagyok vagy kiállhatatlan, és azt sem, hogy agresszívan, mások kárára cselekszem. Csupán annyit jelent, hogy emberből vagyok, aki a nekünk osztályrészül jutott érzelmek széles palettájáról ebben a múló pillanatban a harag színeiben pompázó a szemüvegen át tekint a világra.

Az érzelmeinket megélve és elfogadva, magunkhoz ölelve van döntési lehetőségünk megválasztani a viselkedésünket.

A felső réteg, a düh tudatosítása, elfogadása jó kiindulópont lehet. A harag megélésének elfogadható formái a mi kultúránkban (és a kultúrák többségében) erősen meghatározottak. Nem törhetünk-zúzhatunk kedvünkre, de cserébe rengeteg lehetőségünk van haragunk energiáit egyéb cselekvésekbe csatornázni.

Vannak helyzetek, amikor indulatunkat mások méltóságának, érzéseinek és kulturális normáinknak a tiszteletben tartásával szavakba öntve közvetlenül is kifejezhetjük. De vannak olyan helyzetek is, ahol erre nincs mások által is elfogadható lehetőségünk (egy céges meeting közepén például nem éppen odaillő a hangos szomszéddal szemben érzett haragunkat a falon átkiabálva kifejezni). Ilyenkor kreatív megoldásokhoz kell folyamodnunk.

Neked milyen stratégiák segítenek a haragod konstruktív megélésében?

A művészi kifejezésmódok bármelyike segíthet a harag megélésében, így az energiák építő felhasználásában.

Egyáltalán nem kell profinak lenned, a fő, hogy találj egy hozzád közel álló módot a dühödhöz való közel kerüléshez. Ha festeni támad kedved, ne fogd vissza magad! Ha jól esne kiírni magadból, a naplód mindig kéznél lehet. Ha kedvenc dalodba tudnád legjobban a felgyülemlett feszültséget beleadni, énekelj, táncolj, add át magad a zenének! Bármilyen, szívedhez közel álló sport is segíthet a stresszhormon-szinted csökkentésében. Határaid, lelki és fizikai szükségleteid tisztázása, és egyértelmű, asszertív kommunikálása haragodat akár hosszú időre távol tarthatja. Egy megértő baráttal, családtaggal folytatott érzelemdús beszélgetés rengeteget segíthet a folyamat elindításában, a pszichológusod pedig elkísérhet az úton a mélyebb kutakodás felé, a háttérben rejlő érzelmek, élmények, tapasztalatok, mintázatok felismeréséhez.

Lépjünk eggyel tovább. A haragom elpárolgott, kész is vagyok? Nem egészen.

A haragnak sok esetben más funkciója is lehet: védelmezhet minket a mélyben rejlő, sebezhetőségünkhöz kapcsolódó fájdalmas érzelmektől. Lehet ez félelem, szégyenérzet, mély szomorúság vagy szinte bármilyen intenzív érzés, aminek a megélésére, úgy érezzük, nem vagyunk teljes egészében felkészülve. A harag cselekvésre késztető energiája sokszor védelmet nyújt az alatta megbújó fájdalom elől.

A nehézség abban áll, hogy amikor a harag takarásában más, fájdalomhoz, szomorúsághoz, bűntudathoz, szégyenhez kapcsolódó érzelem bújik meg, mi viszont csak és kizárólag a fedőérzelemmel, a haraggal foglalkozunk, akkor a mélyben rejlő fájdalmak érintetlenül maradnak. Ebben az esetben a dühünk újra és újra ránk találhat az olyan helyzetekben, amikor úgy érzékeljük, hogy jól elrejtett sebezhetőségünk veszélynek van kitéve.

A mélyben rejlő érzelmek feltárása olykor félelmetes élmény lehet. A velük való megbékélés legtöbbször egy hosszabb önismereti folyamat hozadéka, aminek eredményességéhez egy szakember értő és támogató segítsége nagyban hozzájárulhat.

Addig is sok mindent tehetünk lelki egyensúlyunk megőrzése érdekében még egy intenzív érzésekkel terhelt élethelyzetben is. Erről nemsokára a következő bejegyzésemben olvashattok. Addig is osszátok meg bátran velem a témával kapcsolatos gondolataitokat, tapasztalataitokat!