Életünk során gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor nehézségek közepette, legyen szó munkahelyi stresszről, kötelezettségeink alatti nyomásról vagy éppen a kapcsolatainkban megjelenő elvárásokról, nehéz magunkat előtérbe helyezni és megfelelően gondoskodni saját jóllétünkről. Ilyen helyzetekben sokszor egyszerűbbnek tűnhet átlépni a saját belső határainkon, alkut kötnünk saját igényeinkkel vagy megpróbálni elcsendesíteni saját szükségleteinket, ugyanakkor ennek hosszabb távon számos negatív következménye lehet. Ezért is fontos gyakorolnunk saját határaink felismerését és képviselését.

Mit is jelent a határtartás?

A határtartás lényegében azt jelenti, hogy tudatosan felismerjük szükségleteinket, belső korlátjainkat és ezeket képesek vagyunk védeni, kommunikálni, kiállni mellettük. Nagyon fontos kiemelni, hogy a határtartás nem önzőség, hanem elengedhetetlen alapja az öngondoskodásunknak, saját magunk védelmének, illetve a pozitív kapcsolatok kialakításának és fenntartásának.

A határtartás magába foglalja szükségleteinket, igényeinket, értékeinket, kényelmünk tiszteletben tartását és azoknak a helyzeteknek vagy akár személyeknek a távoltartását, akik túllépik ezeket a határvonalakat.  Saját belső viszonyulásaink ezáltal segítenek meghatározni, hogy kapcsolatainkban mi az, ami számunkra „oké”, tehát elfogadható és mi az, ami már „nem oké”, legyen szó barátságról, párkapcsolatról, családtagokról, kollégákról vagy éppen a főnökünkről.

A határok személyenként változhatnak, mindenkinek máshol húzódnak és számos dolog befolyásolhatja őket, mint például a társadalmi közeg, amiben élünk, a kultúra vagy a személyiségünk. Természetesen helyzetenként is eltérhetnek, például ami egy baráti társaságban eltöltött estén alapvető számunkra, az másnap egy munkahelyi megbeszélésen abszolút határsértő is lehet.

Miért is fontosak az egészséges határok?

A határok megszabásának célja minden esetben a saját jóllétünk megőrzése. A határok definiálják a viselkedésbeli elvárásainkat saját magunk, illetve a környezetünk irányába is, illetve mindkét félnek biztonságot és kiszámíthatóságot nyújtanak.

  1. Egészséges kapcsolatok építése

A határtartás elengedhetetlen az egészséges kapcsolatok kialakításához és hosszú távú fenntartásához. A határok kommunikálásával erősödik a kölcsönös bizalom és az egymás iránt érzett tisztelet. Az erről való őszinte kommunikáció segít abban, hogy jobban értsük a másik felet, illetve bizalmunkba fogadjuk a másikat azzal, hogy nyíltan kimondjuk saját igényeinket, szükségleteinket.

  1. Stressz csökkentése

Általános hogylétünkre nagy hatással van, ha a környezetünk állandóan átlépi a határainkat és ez hosszú távon komoly stresszt válthat ki a hétköznapjainkban is. Gondoljunk csak bele, ha például egy kolléga nap mint nap újabb feladatokkal talál meg minket és bár hiába látjuk, hogy saját dolgainkkal nem haladunk emiatt, még sem tudunk nemet mondani neki a megkeresésekre vagy azok egy részére, az komoly belső feszültséget eredményezhet bennünk. A határok képviselete éppen ezért hosszú távon segít megelőzni a kiégést, kimerültséget és azt, hogy túlvállaljuk magunkat.

  1. Önazonosság

Könnyedén elbizonytalanodhatunk magunkban, vágyainkban, valós szükségleteinkben, igényeinkben, ha nem állunk ki saját jóllétünkért. Azáltal, hogy felismerjük és képviseljük a határainkat, önállóságra, autonómiára teszünk szert és ez segít megőrizni egyéniségünket.

  1. Öngondoskodás, önmagunk védelme

A határtartás az önmagunk védelmének, önmagunk irányába történő gondoskodásunknak egyik legfontosabb formája. Amikor kiállunk a saját jóllétünkért és kommunikáljuk a határainkat, olyankor tiszteljük és elfogadjuk saját igényeinket, valamint nem engedjük, hogy mások visszaéljenek vele. Ez segít megőrizni az egészséges önbecsülést és önértékelést is.

Határtartás típusai

Milyen területeken érdemes különösen megfigyelnünk belső igényeinket és hogylétünket?

  1. Érzelmi határok: az, hogy mennyire vagyunk érzelmileg elérhetőek a környezetünk számára, folyamatosan változik a személyes élethelyzetünk függvényében. Természetesen mindenkinek vannak olyan periódusok az életében, amikor szüksége van a másik személy támogatására, elsődlegesen mégis magunkról és a saját jóllétünkről kell gondoskodnunk. Ha például úgy érezzük, hogy mi magunk is kifáradtunk, nem tudunk saját nehézségeinkkel sem hirtelen megbirkózni, bátran közvetíthetjük a környezetünk felé, hogy bár látjuk őket, jelenleg mi sem vagyunk olyan érzelmi állapotban, hogy segíteni tudjunk.
  2. Mentális határok: ahogy a saját érzéseinkhez, úgy saját gondolatainkhoz, elképzeléseinkhez, véleményünkhöz, értékrendünkhöz is jogunk van. Például egy véleményütközés esetén fontos, hogy kimondható legyen, hogy megértjük a másik álláspontját, ugyanakkor mi másképp gondolkodunk az adott témáról.
  3. Fizikai határok: ide sorolható a privát szféra szüksége, a személyes tér, a test biztonságban tudása, valamint minden szexuális kapcsolatban megjelenő határ is. A fizikai határainkat is egész kis korunktól fogva tanuljuk képviselni, ilyen például, amikor egy gyerek nem akarja megölelni a rég nem látott rokonokat és a szülő feladata ezt a fizikai szabadságot biztosítani számára.
  4. Társas határok: számos dolog tartozhat ide, például annak a szabadsága, hogy kivel töltünk el közös időt, milyen témákat komfortos vagy nem komfortos megosztani a másikkal, meg szeretnénk-e megjelenni egy adott eseményen vagy inkább egyedül szeretnénk időt tölteni.
  5. Időbeli határok: az, hogy mennyi időt töltünk el egy adott személy társaságában vagy valamilyen tevékenységgel, szintén fontos saját döntés, amihez lelkiismeretfurdalás nélkül jogunk van.
  6. Anyagi határok: mindenféle anyagi, befektetési döntés, kölcsön felvétele vagy adása, adományozás ide tartozik. A saját jóllétünk szem előtt tartása segít abban, hogy el tudjuk dönteni, milyen anyagi döntés vállalható biztonsággal számunkra és kommunikálni tudjuk ennek határait, például amikor úgy döntünk, hogy éppen nem tudunk kölcsön adni egy jóbarátnak.

Hogyan képviseljük a határainkat?

Határaink felismerése és képviselése tudatosságot és saját jóllétünk irányába rengeteg odafigyelést igényel. Fontos tisztában lennünk azzal, hogy milyen elvárásaink vannak saját magunk és a környezetünk felé, mi az, ami számunkra komfortos vagy éppen kényelmetlen az adott helyzetben. A határtartáshoz elengedhetetlen, hogy asszertívan és tisztán kommunikáljuk igényeinket. Ez azt jelenti, hogy nyíltan és a másik oldalát tiszteletben tartva fejezzük ki érzéseinket, fogalmazunk meg kérést. Nedra Glover Tawwab az Énhatárok című könyvében ennek az alábbi lépéseit írja le:

Első lépés: Határozd meg magadban azt, hogy mire lenne szükséged.

Második lépés: Kommunikálj tisztán, érthetően, egyszerűen és lényegre törően. Nincs szükség túlmagyarázásra vagy arra, hogy felemeld a hangod.

Harmadik lépés: Mondd ki bátran, hogy mire lenne igényed és fogalmazz meg direktív kérést arra vonatkozóan, hogy mit szeretnél, ahelyett, hogy csak azt közölnéd a másik féllel, hogy mit nem szeretnél. Elmondhatod azt is, hogy miért fontos számodra az, amit kérsz.

Negyedi lépés: Fogadd el az ezzel járó kellemetlen érzéseidet, legyen szó bűntudatról, szégyenről vagy megbánásról. Jogod van önmagad képviseléséhez.

Tawwab azt is leírja a negyedik lépéssel kapcsolatban, hogy azok számára, akiket abban a szellemiségben neveltek, hogy a szükségleteik kifejezése rossz vagy önző dolog, különösen nagy kihívást jelenthet a határtartáshoz kapcsolódó nehéz érzések elbírása. Ugyanakkor fontos, hogy mindezek ellenére kommunikáljuk a szükségleteinket annak érdekében, hogy megvédjük magunkat a bántalmazó, manipulatív vagy megbánásokkal teli kapcsolatoktól. Amikor úgy érzed, nehéz a határaidat képviselni, gondolj arra, hogy ez elengedhetetlen a közeli, biztonságos kapcsolatok kialakításához és hosszú távú fenntartásához. Ha úgy érzed, hogy akadályokba ütközöl, nehéz ezeket a negatív érzéseket elfogadni, átformálni, bátran keress fel szakembert, aki segíthet a saját igényeid megtalálásában, megértésében és hatékony képviseletében.

Mégis nehéz a határtartás?

Sokszor mindezek ellenére sem könnyű képviselni a saját határainkat, saját érdekeinket. Fontos, hogy légy türelmes magaddal, mert mint annyi minden más, ez is sok gyakorlást igényel!

Ha úgy érzed, hogy bár tudod, hogy mit kéne tenned, mégis nehézségekbe ütközöl a saját határaid megfigyelésében és képviselésében vagy sokszor gyötörnek nehéz érzések, amikor képviselni szeretnéd az érdekeidet, bátran keress fel egy szakembert, aki segíthet az ezekkel való megküzdésben.

 

A határtartás tehát kulcsfontosságú az egészséges és kiegyensúlyozott életmódhoz és megtartó, biztonságos kapcsolatok kialakításához. Gyakorlása támogatja az önbecsülést, erősíti a kapcsolatokat és csökkenteni a stresszt. Fontos, hogy tudd, a határtartás nem önzés, hanem az önmagadról való gondoskodás és az önbecsülés kifejeződése, fordíts hát bátran figyelmet saját határaid megtalálására, képviselésére, ezáltal saját jólléted támogatására.

 

A határok képviselete különböző életterületeken más és más kihívásokat rejtegethetnek, így ha további hasznos információkra vágysz, az alábbi angol nyelvű videókat ajánlom a figyelmedbe:

 

Ajánlott könyvek a témában:

Cloud, H. és Townsend, J.: Határaink – Mire mondjunk igent és mire nemet, hogy saját kézben tarthassuk az életünket? (Harmat kiadó, 2022)

Morin, A.: 13 Things Mentally Strong Couples Don’t Do: Fix What’s Broken, Develop Healthier Patterns, and Grow Stronger Together. (William Morrow Paperbacks, 2023)

Tawwab, N. G.: Énhatárok (Hórusz kiadó, 2022)

 

Szerző: Lóczi-Horváth Anna