Oktatás

Hiszünk a megosztott tudás erejében és társadalmat gazdagító értékében és azt valljuk, hogy segítő szakmában biztonságosan fejlődni csak támogató szakmai közösségben lehet.

Gyakornoki program pszichológushallgatóknak

Munkánk elengedhetetlen része, hogy naprakész tudással rendelkezzünk. A felkészültség mellett épp annyira fontos, hogy saját pszichés jóllétünket is megőrizzük. Éppen ezért alapvető értékünk közösségünk építése, szakmai fejlődésünk segítése és egymás támogatása. Célunk, hogy minél több pszichológus kezdhesse pályáját ebben a szemléletben.

A gyakornoki programunk részletes leírása ITT olvasható.

Együttműködés egyetemekkel

Jelenleg az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem szakpszichológus és mesterképzésen résztvevő pszichológus hallgatói töltik nálunk az egyetemi képzésben meghatározott szakmai gyakorlatukat, emellett nyitottak vagyunk új együttműködések kialakítására is.

Mentorprogram

A JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány együttműködő pszichológusai és szakmai gyakorlatukat végző egyetemi hallgatói számára mentorprogramot kínálunk, mely során egy tapasztaltabb pszichológus kolléga által  személyre szabott támogatást kapnak  az egyéni esetvezetés során felmerülő kérdésekben, valamint a személyes klientúra kialakításában és menedzselésében.

Mindemellett rendszeres esetmegbeszélő és szupervíziós foglalkozásaink, valamint csapatépítő és egyéb szakmai eseményeink biztosítják a  fejlődést nem csak egyéni, hanem közösségi szinten, kezdő és gyakorló kollégák számára egyaránt.

Érdeklődik a közös munka iránt?

Egy rövid bemutatkozó és önéletrajz kíséretében a jolelekinfo@gmail.com címre várjuk azoknak a kollégáknak és hallgatóknak a jelentkezését, akiknek szemléletünk és értékeink felkeltették érdeklődésüket és szívesen működnének együtt velünk valamilyen formában