Ez a bejegyzés a „száraz november” fantázianévre keresztelt 30 napos alkoholböjttel történt személyes kalandomról szól. A program kapcsán több színvonalas pszichológiai cikk is megjelent, ezért – hogy ne szaporítsam feleslegesen ezt az állományt – inkább a saját élményt igyekszem kidomborítani, természetesen nem teljesen száműzve a szakmaiságot.
Nos…
Az utóbbi években gyakran találkozhatunk a legkülönfélébb 30 napos kihívásokkal. Ezek nagy része testmozgással kapcsolatos (pl.: 30 napos plank kihívás), de vannak köztük étrendhez fűződő (pl.: 30 napos vegán diéta) vagy egyéb – jellemzően egészséges életmódhoz köthető – challenge-ek.
A bulvárpszichológia világából ismert közhely, hogy nagyjából 20 nap (más források szerint 40) szükséges egy új szokás kialakításához. Ennek a teóriának a részletezésébe és kritikájába jelen írás keretein belül nem megyek bele, ugyanakkor valamit talán leszögezhetünk: ha ez valóban ennyire egyszerűen menne, az ismerőseink nagy része konditerembe járna, nem lenne elhízott, nem dohányozna, és a fantáziáinak megfelelő
en szervezné munkarendjét. Én nem ezt tapasztalom. A 30 napos kihívások mindazonáltal kecsegtethetnek a lehetőséggel, hogy jobban megismerjük magunkat, hogy tegyünk magunkért, hogy növeljük önbizalmunkat, esetleg, hogy versengjünk egy jót az ismerőseinkkel. Időnként kifejezetten szórakoztatóak lehetnek, és olykor elindíthatnak minket egy hosszú úton, amit nem feltétlenül láttunk előre.
A száraz november kihívás lényege egyszerű volt: 30 napig ne piálj! A dolog évek óta ismert külföldön, itthon a legnagyobb hírverést a Kék Pont által meghirdetett program kapcsán kapta. A felhívás elsősorban nem a gyakorló alkoholistáknak szólt (ti. az alkohol, azon ritka, de komisz drogok egyike, amelynek a megvonása a már kialakult függőség esetén halálos kimenetelű is lehet, ezért nem ajánlatos orvosi segítség nélkül hozzáfogni). Ezzel szemben az ún. alacsony kockázatú fogyasztók számára remek időtöltés lehet a nem piálás. (Ha többet szeretnél megtudni a problémás alkoholfogyasztási kategóriákról, katt a linkre a bejegyzés végén). A saját motivációmról annyit, hogy az utó
bbi időben több közeli ismerősöm is beszámolt róla, hogy egyre gyakrabban kapják magukat azon, hogy esténként le-lecsúszik egy-két sör, vagy pár pohár bor a dolgozatírás, a főzés, a hazahozott meló vagy a #thewalkingdead mellé. Ezt én is észrevettem saját rutinomon, de egy darabig a 20-as évei elején vagy derekán járó fiatalok normális viselkedésének tekintettem. Egy idő után azonban elkezdett kifejezetten aggasztani. Kis nézőpontváltás, és voilá: Miért normális az, hogy egy csomó fiatal – és nem annyira fiatal – szinte napi rendszerességgel visz tudatmodosító hatású idegmérget a szervezetébe?
A fenti kérdésre nem tudok általános érvényű választ adni, de a saját válaszomhoz talán közelebb kerültem. Elintézhetném azzal, hogy
„Ez a szokás, ezt látom másoknál is.”
De nem. Az elmúlt egy hónapban arra jöttem rá, hogy esténként gyakran unatkozom. És hát némi etanollal minden szórakoztatóbb… Valahogy megszokottá vált, hogy az esti szabadidős tevékenységeim kísérőjévé vált jó barátunk, a moderált alkoholfogyasztás.
„Egy-egy pohár bor esténként totál nem vészes, sőt, még jót is tesz!”
Tényleg? De mégis hogy történt ez? Hogy lett hívatlanul vacsoravendégünk a borosüveg, és ki adott neki havibérletet? Hát mi. Nem akarok senkit ijesztgetni, csupán arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy amire ma azt mondjuk, hogy „megszokás”, annak holnap, vagy jövőre, vagy 10 év múlva elképzelhető, hogy „függőség” lesz a neve.
Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy amikor elkezdtem a kihívást, nem éreztem sóvárgást vagy testi tüneteket, csak az unalom jeleit. (Bevallom, idő közben kétszer jártam kocsmában, és ott egy picit frusztrált, hogy csak én vagyok „kocsival”). A kihívás ideje alatt megszaporítottam a testmozgást, a főzést, az olvasást, és a nem alkoholhoz kötődő társas tevékenységeket az esti rutinomban. Ez tök jó! Nem biztos, hogy másnak is ekkora mázlija van. Egyelőre bő egy hét telt el a kihívás vége óta. Az előbb említett aktivitások még mindig megvannak, és a múlt hétvégi baráti összejövetel alkalmával az egyébként megszokott alkoholmennyiség fele fogyott el. Fura volt: nagyon kíváncsi voltam rá, hogy milyen lesz egy hónap után először alkoholizálni, ugyanakkor közben nem kívántam túlzottan. És azóta se. Kíváncsi vagyok, hogy lesz egy év múlva. Mindenesetre érdekes volt szembesülni azzal, hogy valamikor az elmúlt pár év során észrevétlenül hoztam egy döntést, miszerint ha unatkozom, nem elfoglalom magam, hanem egy sokkal egyszerűbb megoldáshoz gravitálok. Sunyi dolog ez. Most ideje jóvátenni.
Tanulságként a száraz novemberről (és a hasonló programokról) valami olyasmit vetnék ide, hogy nem kell tőle csodát várni, és nem rejteget az egész életet felforgató katarzist. Ennek ellenére kiváló alkalom, hogy az ember jobban megismerje szokásait – horribile dictu: függőségeit – vagy önmagát szokásai és függőségei tükrében. És ha valaki nem érzi igazán ennek a piaböjtnek a tétjét, mert az ő életében nem big deal az alkohol, azt arra bíztatom, hogy a következőkön gondolkodjon el:
Milyen rossz szokásommal tudnék könnyedén felhagyni 30 napig? Ha olyan könnyen menne, miért nem teszem?
Mi okozna kihívást? Miért nem próbálom meg?
És végül:
Mi az, ami tutira nem menne 30 napig se?
Kihívásokat magunk számára is támaszthatunk, nem kell feltétlenül külső segítségre várni. Bármelyik nap alkalmas arra, hogy belekezdjünk egy személyre szabott 30 napos challenge-be. Mire várunk?
A problémás alkoholfogyasztás kategóriái: