A költözés nagy lépés egy ember életében, és hatalmas, ha egy családról van szó. Bármi is legyen az oka – hiszen a pozitív és a negatív stressz is csak stressz –, a következmények hasonlóak: a biztonság érzése megbomlik, új kapcsolati hálót kell kiépíteni, ismét berendezkedni és otthonossá tenni egy lakást, megszokni az új körülményeket.

Hogy mennyire érinti nehezen a változás az embereket, az nagyban függ az életkortól. Egy fiatal, pályakezdő rugalmas, keresi a lehetőségeket és az újdonságokat, az ő esetükben jár a legkevesebb zökkenővel egy ilyen esemény. A csecsemők és totyogó kisgyermekek sem élik meg traumaként a váltást, hiszen ők még személyekhez, az édesanyához, édesapához, gondozókhoz kötődnek, a környezet még idegen és szokatlan számukra, nekik az otthon egy meleg ölelés és a gondoskodás. A gond akkor kezdődik, ha a gyermek már óvodába vagy iskolába kezd járni, ne adj isten, kamasz! Ilyenkor sokat számít a család stabilitása, illetve a szociális közeg, ahová járnak nap, mint nap. Ha ez megváltozik, a gyermek elveszti a biztonságérzetét, ha pedig gyermekkora során többször is megtörténik ez, megnövekszik annak az esélye, hogy a gyerek a későbbiek során nehezen fog bírni kötődni másokhoz, nem alakít ki mély barátságokat és kapcsolatokat, nem fog tudni megbízni másokban, hiszen nincs egy stabil támasz mögötte, illetve tapasztalat, ami szerint az emberi kapcsolatok igenis jók és biztonságosak is lehetnek. Hallottam nem egy esetben, hogy az ilyen családban felnövő gyermekek körében nagyobb az öngyilkossági kísérletek száma, tehát fontos kérdésről van szó!

Mit tehet a szülő?

Óvodás korú gyermekeknél nagyon fontos, hogy a szülők figyeljenek a gyermekre. Na, nem kell elkényeztetni, de az igényeit, a biztonságra való vágyát és a gondoskodást meg kell kapniuk, hiszen minél korábban alakul ki törés egy gyermek életében, annál súlyosabb következményekhez vezethet. Látnia kell, hogy az otthonon kívül semmi sem változott, az édesapja édesanyja ugyanúgy szereti őt és egymást, ugyanaz a napi ritmus, nem kell félnie egy újabb változástól.

Az iskolások már jobban rálátnak az eseményekre, nem csak érzelmekkel és több törődéssel lehet enyhíteni a változással járó bizonytalanságot bennük, le lehet ülni vele beszélgetni, hogy tudja, minden a régiben marad, csak hát a munka, a nagyobb lakás vagy az anyagi körülmények miatt szükség volt a váltásra. Emellett fontos, hogy a család közös programokat csináljon, kiránduljanak, együtt menjenek nagybevásárolni, hogy a gyermek érezze az egységet, hogy bármi is történt, a család ott áll mögötte.

Mivel sokan azt élik meg nehezen, hogy ott kell hagyniuk korábbi lakóhelyükön az emlékeket, a szeretett tárgyakat, a múltat, fontos, főleg egy gyermek esetében, hogy a bútorai, a kedvenc játékai vele maradjanak, ne selejtezzük le őket, mert a gyerekek számára fontosak ezek a tárgyak, ezek is növelik a biztonságérzetét az új környezetben.

Mindez persze nem csak egyoldalú folyamat, nagyban függ a gyermek személyiségtípusától is, hogy miként reagál egy ilyen eseményre. A zárkózottabb gyerekek gyakran a szobájukba menekülnek, magányos tevékenységeket űznek, ilyenkor a szülőnek jobban kell figyelnie, nem szabad hagynia, hogy a gyermek önmagát eméssze, vagy teljesen elmagányosodjon. Segíteni kell őt. A beszédes, barátságos gyermekek könnyebben illeszkednek be, többet kérdeznek, többet osztanak meg a bennük zajló folyamatokból, így velük egyszerűbb dolga van a szülőnek, de nem szabad elfelejteni, minden változás befolyással van a gyermek személyiségfejlődésére, így nem szabad lebecsülni egyik esetben sem. Tehát fontos az elfogadó attitűd és a szeretet kimutatása, ez gyakran nyom nélkül eltünteti egy szorongató helyzet emlékét is.