Kedves lányok, nők és asszonyok! A legtöbben birtokában vagyunk olyan információknak és kutatási eredményeknek, amelyek tényszerűen megállapították, hogy nőként többet kell tennünk azért, hogy erőfeszítéseinket méltányolják a munka világában, hogy kevesebbet keresünk, mint a velünk egyforma pozíciót betöltő férfitársaink és egyértelműen több férfi vezető van, mint női (még a kifejezetten elnőiesedett szakmákban is, pl.: iskolaigazgató). Igen, tisztában vagyunk mindezzel, sőt talán sérelmezzük is, de vajon feltettük-e magunknak valaha a kérdést, hogy mi mivel járulunk hozzá/ erősítjük meg ennek a helyzetnek a széleskörű megjelenését/ fennmaradását?

Annak érdekében, hogy választ kapjunk erre a kérdésre elsőként a mélyen fekvő biológiailag adott nemi sajátosságokhoz érdemes visszanyúlni. Fontos tudnunk, hogy az evolúció során a férfiak és nők két agyféltekéje különböző módon fejlődött; míg a férfiak estében a bal agyfélteke működése dominánsabb a jobbhoz képest, addig a nők esetében a két félteke közötti harmonikus együttműködést figyelhetjük meg. Ezeknek a sajátosságoknak köszönhető, hogy a férfiaknak általában jobb a térlátásuk (könnyebben parkolnak), jobbak a problémamegoldásban (racionális és hatékony döntéseket hoznak, míg mások érzéseivel/véleményével kevésbé törődnek), a nők pedig jobb verbális képességekkel rendelkeznek, fejlettebb a szókincsünk, nagyobb az érzékszervi érzékenységünk (gondoljunk csak a színlátásra – vérvörös vagy bordó? –, vagy a hallásra/hangszínre – sokszor fontosabb a hangsúly, mint a mondat szó szerinti jelentése).

Biológiai adottságokból eredeztethetők, és a szocializáció során jelentős mértékben megerősödnek és stabilizálódnak a nemekre jellemző tulajdonságok is, így univerzálisnak mondható, hogy a férfiak magabiztosabbak, függetlenebbek és magasabb az önbizalmuk, a nők pedig nagyfokú társas érzékenységgel, alkalmazkodó képességgel, segítőkészséggel és precizitással rendelkeznek.

Érdekes, sőt talán különös, hogy a tetten érhető (és természet által adott) női vonások és az ehhez nagyjából illeszkedő társadalmi szerepelvárások ellenére mintha a nőiség hihetetlenül törékeny és könnyen kikezdhető fenomén lenne. Tulajdonképpen elég egy férfi kollégától elejtett vicceskedő „Igenis!” egy határozottabb női megnyilvánulás kapcsán és máris úgy tűnik, hogy a női szerep veszélyeztetve van, és gyorsan helyre kell állítani!

A női határozottság talán egy külön cikket megérdemel, hiszen egy nagyon értékes gyermeknevelői készségről van szó, de most első sorban azt lenne fontos felismernünk, hogy a korábban már említett tradicionális női tulajdonságok, mint a jó kommunikációs- és alkalmazkodó készség, vagy a társas érzékenység hihetetlenül fontos építőelemei lehetnek egy közösségnek, így akár egy munkaközösségnek is.

Ahhoz tehát, hogy a női karrier elnyerhesse méltó helyét, először nekünk nőknek kell formálnunk gondolkodásmódunkat, és talán egy kicsit szembe is menvén a tradicionális szemlélettel letenni a karrier építéséhez szükséges – elsősorban férfias – vonásokról alkotott berögzült elképzeléseket. Azzal, hogy elismerjük női karakterisztikánk létjogosultságát, és nélkülözhetetlenségét a munka világában megszabadulhatunk attól a nyomasztó, és egyben nőiségünket veszélyeztető képzettől, hogy nekünk a férfiakkal versengve, az ő vonásaikat magunkra erőltetve van csak lehetőségünk érvényesülni. Fontos megértenünk, hogy amíg mi sem vesszük észre, hogy vonásaink hasznosak és megbecsülésre érdemesek, addig hiába is várnánk, hogy környezetünk észrevegye, és idővel méltányolja ezeket.

Meghasonulás és kellemetlen megjegyzések helyett tehát vajon mi történne, hogyha visszatérnénk az ősi tudáshoz, hogy aztán nőiségünk kihangsúlyozásával bontakozhassunk ki, és lehessünk sikeresek karrierünk során?