A kamaszkor sok tekintetben fordulópont egy gyermek életében. Ez a változások kora, mind a test, mind a személyiség tükrében. A fiúk férfiasodnak, a lányok nőiesebbé válnak, az érzelmek összetettebbek és erőteljesebbek lesznek, az identitás pedig több tekintetben is formálódik. Pubertás olyan, akár a hernyó bebábozódása.

A serdülő felismeri, hogy nem csak öröm és bánat létezik, hanem annak különböző árnyalati és ötvözetei. Felismeri, hogy az énjének nemcsak egyetlen oldala létezik, hanem a viselkedése és gondolatai változnak attól is, hogy hol, kivel, milyen helyzetben van éppen. Rájön, hogy mennyi mindent kell még megtapasztalnia, hogy éretté válhasson, illetve az eddig piedesztálra emelt felnőttek lehullnak a dobogóról, hiszen ők sem tökéletesek és mindentudók. A kisiskoláskorban háttérbe szorult ösztönök és vágyak robbanásszerűen szabadulnak a felszínre, tárgyat* keresnek maguknak. A kortárs csoportok vegyesebbé válnak, a fiúk és a lányok egyre inkább érdeklődnek egymás iránt, a kamaszok újabb és újabb felfedezésekre vágynak.

Ám mindenekelőtt önmagukat keresik!

Tapasztalatok útján a tinédzserben szépen, lassan kialakul egy kép önmagáról, a világról és arról, hogy a dolgok miképp működnek.

Kezdetben az énkép ritkán reális, néha az áhított képességek és az önimádat, máskor pedig a kilátástalanság és a bizonytalanság tengerében tobzódva formálódik. Így a kamasz hol tökéletesnek látja önmagát, hol borzalmasan esetlennek. Kapaszkodókat keres, olyan tükröket, amelyekben megláthatja önmagát, ezért ezt a felfokozott és ingoványos időszakot a kísérletezés jellemzi. A sok inger, a sok változás mind-mind elősegíti őt ezen az úton. A művészetek, a zene, a költészet, vagy a festészet, a sportok, a vallás, vagy a bulik és az új barátok segíthetnek önmaga felismerésében és megalkotásában.

Az első kamaszkori szerelem döntő fontosságú a személyiségfejlődés során. A lányok formálódó animája** keresi a másik felét, ahogy a fiúk animusa*** is a saját női oldalát. Tehát az első szerelem projekció, önmagunk kivetítése a másikba, a saját tükörképünk megtalálása. Ez a tükör gyakran torz, de mivel a túlcsordult, eddig nem ismert érzelmek és a felismerés, hogy szükségük van egy társra és annak elfogadásra –, sodró erővel csapnak le a naiv és kíváncsi fiatalra – ez nem meglepő.

Az első szerelem tiszta, önzetlen és elvakult, hiszen ilyen még sosem volt. Sokszor csak plátói ez a vonzalom, máskor beteljesedik, de a lényeg mindig ugyanaz: az első szeretett lény egy fikció, aki rengeteg mindenben hasonlít ránk, megért, hasonló tevékenységeket űz és egyszerűen tökéletes. Az idealizált énünk megtestesülése.

Aztán a szerelemből vagy kapcsolat lesz, vagy a homályba vész. Bárhogy is legyen, ez a szerelem átalakul a csalódások, a tapasztalatok során és a másik személy, a magasztalt teremtmény is emberré válik, aki nem egy tökéletes tükörkép, aki néha hibázik és olykor megbánt. A serdülő rájön, hogy nem létezik gondtalan kapcsolat, hogy az álomképek gyakran becsapnak. Persze az anima meg az animus is továbbra keresi a párját, de már tudni fogja, hogy nem a tökéletes egyezés és boldogság a cél, hanem az illeszkedés és a kompromisszum. Az emlékek és a rossz tapasztalatok már nem engedik, hogy újra ugyanolyan elsöprő rózsaszín felhők rohanják meg az embert, mint legelőször.

Ez szomorúnak hangzik, meg is gyászoljuk az érzés múlását, de mint mindenben, ebben is van pozitívum. Ezáltal a szerelmes képessé válik arra, hogy ne csak önmagát imádja a másikban, hanem megismerje a másik felet és önmagért szerethesse, mélyebben és elfogadóbban, mint ahogy előtte tudta volna.

*a pszichológia egyes irányzatai tárgynak hívják azokat a személyeket és tárgyakat, amelyek a figyelem, a szeretet és a vágyak központjában állnak

**/*** Carl Jung (egy néhai svájci analitikus) animának hívja a lélek nőies oldalát, ami a férfiakban és a nőkben is megvan egyaránt, animus pedig a lélek férfi oldala. A nők animusa és a férfiak animája a lényük ellenkező nemű oldalát testesítik meg.