A harmadik vonzásában… avagy miért kezdünk bele egy viszonyba?

A választ általában leszűkítjük arra, hogy “valami hiányzik a kapcsolatból”, “elmúlt a szenvedély” vagy “ki akartam lépni a monotóniából, szabadságra vágytam”. Ezek a válaszok azonban nem magyarázzák azt a tényt, hogy a viszony nem feltétlenül a jelen kapcsolat problémáiból fakad, hiszen köztudott hogy párkapcsolatukban boldog emberek is félrelépnek.

Egy harmadik keresése gyakran nem azt üzeni, hogy aktuális partnerünk nem adja meg amire vágyunk. Sokkal inkább szól önmagunkról: azért lépünk félre, mert egy olyan énrészt keresünk a külső kapcsolat által, amit ezidáig nem éltünk meg. Szeretnénk időlegesen hátat fordítani annak az önmagunknak, akivé az évek során váltunk. Pl.: Eddigi életemben mindig mások igényeit helyeztem előtérbe, míg saját szükségleteimet háttérbe szorítottam. Egy külső kapcsolat által sikerül megélnem, hogy a saját igényeim is fontosak, azaz egy más minőségben tudom megtapasztalni önmagamat.

Miért fáj annyira?

Esther Perel előadását idézve: „ A hűtlenség soha nem követelt ilyen pszichológiai veszteséget mint manapság. Amikor a házasság gazdasági vállalkozás volt, a hűtlenség elsősorban a gazdasági biztonságunkat fenyegette. Most a házasság (ma már az élettársi kapcsolat is ide értendő) romantikus megállapodás, vagyis a hűtlenség az érzelmi biztonságunkat fenyegeti.”

A párkapcsolattól ma azt várom, hogy tegyen eleget számtalan igényemnek: a párom legyen a legnagyszerűbb szeretőm, a legjobb barátom, a legjobb szülő, érzelmi társam, szellemi partnerem és adott esetben a szakmai bizalmasom is. Ebből két probléma adódik: egyrészt a másik egy idő után telítődhet az érzelmi tehertől és másnál keres megnyugvást, másrészt minél inkább azt várom a párkapcsolatomtól, hogy a lehető legtöbb szerepben kiteljesedhessek benne (pl.: nem barátkozom másokkal, mert ott van nekem a párom; csak vele osztom meg a munkahelyi problémáimat), annál fenyegetőbben élek meg egy konfliktust vagy krízishelyzetet és teszem ki veszélynek önértékelésemet. Ilyenkor tudattalanul felmerül az a rémisztő kérdés: ki vagyok én a párom nélkül?

Amikor a bomba robban

Amikor kiderül a megcsalás, rengeteg indulat és fájdalom szabadul fel; mindkét fél szenved. A megcsalt felet számtalan kérdés foglalkoztatja. „Miért jobb a másik mint én?” „Milyen az ágyban?” „Miben jobb nő/pasi mint én?” Ha belegondolunk, ezekre a kérdésekre általában nem tudunk (vagy nem akarunk) válaszolni. A megcsalt fél ezen kérdések mentén tulajdonképpen arról akar megbizonyosodni, hogy a másik fél szereti-e, akarja-e folytatni a kapcsolatot és hogy elég jó nőnek/férfinek számít-e még. Ebben az időszakban nélkülözhetetlen, hogy mindkét fél kifejezze érzéseit a kialakult helyzettel kapcsolatban. A túllépéshez kulcsfontosságú momentum, hogy a sértett fél el tudja mondani a fájdalmát, a fájdalom okozója pedig kifejezze a megbánását.

A párkapcsolat újraépítése

A megcsalás tényének felszínre kerülése egy krízishelyzet, ami eredményezheti a kapcsolat felbomlását, ugyanakkor egyben lehetőséget teremt a meglévő párkapcsolat újraépítésére.  A megcsalásból való felépülés akkor tud elkezdődni, ha a félrelépéssel kapcsolatos érzéseimet kifejezhettem és nem hánytorgatom fel a másiknak, hogy mit tett; azaz elkezdek megbocsájtani.

A megcsalást elfelejteni nem lehet, de megbocsájtani igen!

Az újraépítés időszakában megéri beszélgetni az egymást összekötő kapcsokról. Átgondolni, hogy milyen erőforrások vannak a párkapcsolatunkban? A gyerekeken kívül mi tart össze? Mi a közös történetünk? Miért választottuk egymást? Mik a közös értékeink? Érdemes a házasság vagy a kapcsolat első évét újraélni: ebben az időszakban készült fotókat együtt végignézni, elmenni azokra a helyekre, ahova közös emlékek kötnek, kettesben programot csinálni. Amennyiben elhúzódik a konfliktus, tanácsos párterapeutát felkeresni, aki támogatni tudja a felépülés folyamatát.

Biztató tény, hogy egy alapvetően jó a kapcsolatot a viszony nem tud szétszakítani, csak újrarendezni egy magasabb működési szinten.