… avagy a test és a lélek újrarendeződése egy kapcsolat elmúlása után.
Kevés fájdalmasabb dolog van annál, mikor egy szerelmi kapcsolat véget ér. Ilyenkor nem “csak” társunkat/párunkat/szerelmünket veszítjük el, hanem tervek, vágyak és remények garmadáját, amiket dédelgettünk – többnyire az ígéretes közös jövőről. Szinte elviselhetetlenül fájdalmas lehet ilyenkor szembenézni az ezek helyére lépő tátongó ürességgel…
Biológiai felépítettségünk is a másikhoz való intenzív kötődésre, ragaszkodásra hangol minket: kutatók szerint például a szerelem hasonlóan hat az agyunkra, mint a kábítószerek, így az elvonási tünetek is ugyanúgy jelentkezhetnek. Ezt szerelmi bánattól szenvedő alanyok agyáról készült felvételekkel is sikerült bizonyítani: a felvételeken közel ugyanazok a területek aktiválódtak, mint azoknál a kokainfüggőknél, akik a kábítószer után sóvárogtak.
A másikhoz való kötődés gyors kialakulásáról elsősorban az oxitocin nevű hormon gondoskodik, melynek amúgy jelentős szerepe van az ember életének különböző pillanataiban az anyaméhtől fogva. Oxitocin termelődhet egy jó baráti beszélgetés során is, azonban szexuális együttlétkor, az orgazmus alatt különösen nagy dózishoz jut belőle a szervezet. Ez azt jelenti, hogy a boldog szexuális együttlét mély kötődést alakít ki a felnőtt pár között – ily módon válik ez a hormon a monogámia összetartó erejévé. Érdekes tudni az ún. oxitocin-csapda jelenségéről, amely azt jelenti, hogyha a kapcsolatot eleinte nem is tervezi egyik, vagy mindkét fél komolynak, a szexuális együttlét során/orgazmus közben rengeteg oxitocin szabadul fel a szervezetben, amely eufórikus állapotot, csökkent fájdalomérzetet okoz, erős bizalmat és kötődést alakít ki, ezért szinte elkerülhetetlen, hogy akivel sokszor élünk át orgazmust, abba beleszeressünk, vagy legalábbis erős kötődés, ragaszkodás alakuljon ki a felek között.
Így fordulhat elő az, hogy, hogy a szakítás, a kapcsolat vége még abban az esetben is fájdalmas élmény, lelki munkát igénylő feladat, ha nem volt hatalmas a szerelem, de a felek az intenzív együttlétek hormonális szinten is visszacsatolt köteléke miatt erősen kötődtek egymáshoz.
Az egyéni feldolgozáson kívül, egy szakítási élményben fontos, hogy éljünk barátaink, családunk szeretetteljes támogatásával, merjünk segítséget, érzelmi támogatást kérni azoktól, akikre tudjuk, hogy számíthatunk. Akkor se érezzük azonban gyengének magunkat, ha úgy érezzük, hogy nem elegendő az az erő és támogatás, amit az adott pillanatban magunkból, vagy szociális kapcsolatainkból mozgósítani tudunk és szakemberre van szükségünk. Ha például több veszteség is ér bennünket egy adott időszakban, vagy egyéb okokból túlterhelt életszakaszban ér a szakítás fájdalma, annak érzelmi következményei súlyosabbak és krónikusabbak lehetnek az “átlagosnál”. Mivel a szakítással járó depresszív tünetegyüttes mind lelki, mind fizikai síkon rendkívül megterhelő (fizikai megbetegedésnek is a gyökerévé válhat), így különösen fontos mindezt felismerni és pszichológus segítségét kérni a szakítás feldolgozásához, gyógyuláshoz.