Itt van az őszi nagytakarítás ideje.
Na nem csak kívül, belül is. Ez az évszak a természet és pszichés világunk körforgásában gyakran egy időszak végével, és az ezzel kapcsolatos számvetés lehetőségeivel kapcsolódik össze. Ilyenkor nem csupán ruháink helyeződnek új csoportosítás szerint másik fiókba, és nem csak haszontalanná vált tárgyaink kerülnek lomtalanításra. Megfelelő alkalom ez a befelé fordulásra, és arra, hogy egy kicsit megálljunk, hátralépjünk, és elmélázzunk életünk jelen alakulásán.
Ebben az időszakban gyakrabban szembesülünk magánéleti és munkahelyi problémáinkkal, csalódásainkkal. Fontos ugyanakkor, hogy más szempontból ez a lehetőségek beváltásának ideje is lehet. A nehézségeink tanulásunkat, és fejlődésünket is szolgálhatják, ha hajlandóak vagyunk tenni saját sorsunk alakításáért. A probléma szónak rengeteg definíciója ismert. Ezeket és a különféle problémamegoldó elméleti modelleket jelen írásban nem fogom taglalni. Hozzám – részben pszichológusi habitusom okán – az a megközelítés áll leginkább közel, hogy a probléma nem más, mint egy kívánt célhoz vezető olykor rögös, de járható út.
Mit kezdjünk tehát a problémáinkkal?
Az alábbiakban bemutatok egy roppant egyszerű (és rugalmasan változtatható) módszert, amely segíthet. Ehhez nem árt, ha előveszünk egy papírt és egy tollat, hogy minden felmerülő gondolatot rögzíthessünk.
Először is fontos, hogy azonosítsuk elakadásunk mibenlétét. Ez kezdetben egy nagyon tág, olykor elvont megállapítás is lehet (pl.: „Úgy érzem, megfeneklett az életem” „Mostanában semmi sem sikerül” „Nem jutok egyről a kettőre a munkámban/a kapcsolatomban/ a gyerekkel”). Ezt érdemes részekre bontani, vagy konkretizálni, megvizsgálni, hogy miben nyilvánul meg. Ehhez nagyon fontos, hogy merjünk kérdezni. Önmagunktól!
Első lépésben érdemes rákérdezni a következőkre:
„Jellemzően mikor jelenik meg a probléma?” „Hol okoz ez gondot?” „Konkrétan mivel/kivel kapcsolatban jelenik meg?” stb.
Ezt követően megfogalmazhatunk az érzelmeinkre vonatkozó kérdéseket, pl.:
„Milyen érzés (vagy érzések) kíséri(k)?” „Milyen érzést (vagy érzéseket) okoz ez bennem?
Végül feltehetjük magunknak a kérdést:
„Miből érzem, hogy ez egy probléma?”
A fenti kérdésekkel részekre bontjuk a kezdeti frázist. Ez segíthet a megértésben, és gyakran a részek újbóli összeillesztése a dilemma egy új definícióját, vagy legalábbis átkeretezését hozhatja.
Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a stabilan fenntartott élethelyzetek, állapotok – még ha azok kellemetlenségekkel vagy szenvedéssel társulnak is – pszichológiai értelemben gyakran járnak valamilyen előnnyel vagy haszonnal. Ezeket is érdemes tudatosítani, valamint az aktuális és kívánt helyzet viszonyát költség-haszon elemzésnek alávetni: „A jelen helyzet mit tesz lehetővé a számomra? Ha ez megváltozna, le kellene-e mondanom valamiről? Ha igen, miről? Mit tenne lehetővé, ha változtatnék?” („Megéri?” – általában igen…)
Ha a fentieket tisztáztuk magunkban, most jön az izgalmas rész: „Miből venném észre a változást?” Hogyan tudom ezt megvalósítani?” – azaz milyen képességeim és erőforrásaim vannak, amelyek segítenek a cél elérésében? Itt eszünkbe juthat egy korábbi, hasonló élethelyzet, amelyet sikerrel oldottunk meg, vagy olyan tulajdonságaink, amelyek alkalmassá tesznek a megoldásra, esetleg a környezetünkben egy mintaadó személy példája. Érdemes ezeket sorra venni, és leírni.
Végül csak az van hátra, hogy megállapítsuk a célhoz vezető út lépéseit (az íróeszköznek talán e ponton van a legnagyobb jelentősége, vessük papírra a „folyamatábrát”). Az egész eddig vázolt módszerhez alapvető, hogy hagyjunk magunknak időt, éljük bele magunkat, és képzeljük el a pozitívnak vélt kimenetelt (és az ahhoz vezető lépéseket). Fontos, hogy a szemünk előtt lebegjen a kívánt állapot, de mindig az épp soron következő lépésre összpontosítsunk.
Természetesen a fent leírt ötletek nem mindig elégségesek nehézségeink (pl.: akut traumák és krízisek) feloldásában, ugyanakkor sokszor rávilágíthatnak olyan lehetőségekre, amelyek korábban eszünkbe sem jutottak. Gyakran a probléma tudatosítása önmagában pozitív hatással jár, és olykor arra is rávilágít: hogyan tovább.