Valóban, az odafigyelés igen fontos dolog, ezért erről nem is beszélném le a szülőket! Akkor hogyan? Ebben az életkorban sokat kell együtt lenni, játszani, megmutatni a világot.
Az ismeretlen olykor szorongató lehet, így biztonságot ad, ha ott vagyunk, sok kérdést, akár többször is megválaszolunk, olyan szavakkal, ahogy azt a gyermekünk megérti. Lehet emellett bátorítani gyermekünket az önállóságra, saját cipője felvételére, saját szobája rendberakására, a játszótéren a barátkozásra, kezdeményezésre, eltávolodásra úgy, hogy mi ott vagyunk, ha kellünk. Lehet külön úszásra járni, vagy zeneoviba, vagy focira, elég ezekből egyre, azt sem versenyszerűen, hanem megkínálva annak lehetőségével, hogy később majd azt, vagy valami mást válasszon magának. Engedni, hogy őt más érdekelje, más motiválja, mint minket, és észrevenni, hogy mi az, amitől mindig felcsillan a szeme, kitágulnak a pupillái és tátva marad a szája.
vastag krétával rajzoljanak, színezzenek, kezüket festékbe mártva alkossanak, ha lehet minél nagyobb felületen, aszfalton, csomagolópapíron, és tévé helyett rohangáljanak, másszanak, kapaszkodjanak, hajtsák magukat hintán, rolleren, biciklin, mert a nagymozgások alakítják ki azokat az idegrendszeri kapcsolatokat, amelyeknek köszönhetően pl. az íráshoz szükséges finommozgások is megfelelővé érnek). Ha azt látja egy szülő, óvónéni, hogy a gyermek fejlettsége mégis nagyon eltér, elmarad az átlagostól, szakemberektől kérhetünk segítséget ingyen a helyi/kerületi pedagógiai szakszolgálatokban vagy térítés ellenében akár erre szakosodott fejlesztőházakban is, ahol fejlesztő- és gyógypedagógusok, mozgásterapeuták, pszichológusok és konduktorok adnak tanácsot és nyújtanak segítséget, ha az tényleg szükséges.
a késleltetsére, a társai kivárására, csendben történő feladatvégzésre alkalmas, vagy még izeg-mozog zavarja társait, vagy róluk lesi le a feladat megoldását. Két személyes helyzetben azt várjuk, hogy saját magára vonatkozó ismeretei (neve, családtagok neve, életkor, lakhely, stb.) stabilak legyenek, térben és időben (nem az órán, hanem év- és napszakokban, napokban) jól tájékozódjon. Fontos a memória a tanulásnál, ezért többféleképpen is vizsgáljuk a gyermekek hosszú- és rövid távú, illetve vizuális emlékezetét. Számolási feladatokban figyeljük meg, hogy hatos számörben milyen magabiztosan számlálnak eszközzel és az ujjukon, ismerik e a műveletek mibenlétét, a mennyiségállandóság fogalmát. Fontos, hogy a gyermekek ebben a korban már képesek legyenek bizonyos problémák önálló megoldására, ok-okozat összefüggéseket felimerjenek, és azt jól tudják megfogalmazni, beszédük minél tisztább, válaszuk tartalmilag a kérdésfeltevésnek megfelelő legyen, vagyis értsék, hogy mi a feladat. Ezen kívül még az analógiás gondolkodás és az analízis-szintézis műveletét is mérjük.
Újra és újra megállapítják, és valóban… nagyon nagy a váltás az óvoda és az iskola között.
Fontos, hogy a szülők is értsék, hogy nem veszít a gyermek semmit, ha egy évvel később kezdi az iskolát, amennyiben ez indokolt, hisz megalapozott ismeretek híján kudarcok érhetik, ami a tanulástól, az iskolától is elveheti a kedvét, érdeklődését. Nyerhet viszont biztosabb, stabilabb alapokat, készségeket, amelyekre lehet építeni. A lényeg, hogy a gyermekek kíváncsiságát mindig tápláljuk, érdeklődésüket minél több dolog iránt felkeltsük. Hagyjuk őket játszani, amíg lehet! Nem tableten, nem telefonon, hanem olyan egyszerű tágyakkal, melyek felhasználásához saját fantáziájukat, képzeletüket is felhasználhatják, hiszen egy botból is lehet varázspálca, egy husángból űrhajó…


