A két korábbi bejegyzésben arról írtam, hogy miért fontos a rendszeres testmozgás, hogy mely tényezők akadályozhatnak minket az aktivitás fenntartásában, és hogy milyen fogásokkal küzdhetjük le ezeket. Ez a témával kapcsolatos utolsó nekifutás – ahogy már korábban olvashattátok – a sportolás kóros eltúlzásáról, káros szenvedéllyé válásáról szól.
Az edzésfüggőség, és az ezzel kapcsolatos „modern” testképzavarok (exorexia, izom diszmorfia) talán ma már nem ismeretlen fogalmak. (Ha a két testképzavarról többet szeretnétek tudni: linkek a bejegyzés alatt). Fontos leszögezni – habár talán nem meglepő – hogy az edzésfüggőségre a függőségekre általában jellemző legfontosabb tünetek érvényesek. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül felsorolok ezek közül néhány jelentősebbet:
- A függő sóvárgást érez a függőség tárgya (jelen estben a sport) iránt, egyre nagyobb dózisra (egyr
e intenzívebb edzések, egyre gyakrabban) van szüksége, a tevékenység felfüggesztése megvonási tünetekkel jár (izgatottság, ingerlékenység, alvási problémák, stb.) - A beteg figyelmen kívül hagyja az egészségügyi és egyéb kockázatokat (pl.: sérülten is edz, nem veszi tudomás
ul, hogy károsodhatnak a szervei). - Kontrollvesztés: az edzésfüggő esetében már nem a sport van az emberért, hanem épp ellenkezőleg, így a beteg lassan elveszíti a kontrollt saját magatartása felett.
- A beteg mindent alárendel függése tárgyának, így beszűkül, szociális kapcsolatai leromlanak, egyre több időt tölt az edzéssel vagy az ahhoz kapcsolódó tevékenységekkel, és egyre kevesebbet munkával, pihenéssel, stb.
- Betegségbelátás és betegségtudat nincs, vagy alig van.
- Az életminőség (mindezekből kifolyólag) súlyosan leromlik.
e intenzívebb edzések, egyre gyakrabban) van szüksége, a tevékenység felfüggesztése megvonási tünetekkel jár (izgatottság, ingerlékenység, alvási problémák, stb.)
A legfőbb probléma ezzel a betegséggel, hogy gyakran a külső szemlélő számára sem tűnik betegségnek, elvégre „ő csak komolyan veszi az egészséges életmódot”. A baj csupán az, hogy ez az életmód egyáltalán nem egészséges. Természetesen nem arról van szó, hogyha szenvedélyesen szeretünk futni, úszni, súlyzózni vagy bármi mást, akkor betegek vagyunk. Ugyanakkor fontos észrevenni, hogy ez a függőség sem egyik pillanatról a másikra alakul ki. Ha például egy hobbisportoló, aki fontosnak tartja az egészséges életmódot, nem képes megbirkózni a stresszel vagy különféle negatív érzéseivel, könnyen lehet, hogy nem a pohár után fog nyúlni, hanem megpróbál elfutni a problémák elől. Szó szerint. Ez által a testmozgás egy sikertelen megküzdési stratégiává, és a tünetek nem megfelelő kezelésének módjává válik. Végül a sportoló észrevétlenül egy olyan állapotba csúszik, amelyben a mozgás már nem az örömszerzésről vagy fittségről szól, csupán egy elkeseredett kísérlet, ami ideiglenesen eltereli a figyelmet a gondokról.
A „fitneszdzsánkivá” válás szempontjából nem szerencsés, hogy az aktív élet divatossá válása miatt az edzésfüggőség az addikciók egy társadalmilag elfogadott formájává alakult, (legalább is a többihez képest). Ezen kívül aktív, mindig rohanó, kihívásokat kereső, határokat feszegető, olykor mértéktelen életmódunk szintén hajlamosít minket az ilyesfajta megszállottságra. Végül vegyük észre, hogy a test fölötti maximális kontroll megszerzésére irányuló törekvés valójában abból a fájdalmas felismerésből is fakad, hogy az életünket és nehézségeinket gyakran nem tudjuk befolyásolni. Így szervezetünk működését, teljesítményét, testsúlyunkat próbáljuk meg mániákusan irányítás alá vonni, hogy ezzel ellentételezzük a hiányt.
A testmozgás fontos, (és életmódunkból adódóan napról-napra fontosabb), de itt is érdemes az arany középút meglelésére törekedni. Koncentráljunk arra, hogy a sport örömet okozzon, kikapcsolódás legyen, és valóban a testi és lelki egészségünk érdekében végezzük. Nem kell, hogy a szenvedélyünké és szenvedésünké váljon.
Az izom diszmorfia és az exorexia részletesebb leírásai: