Pszichológiai tanácsadás az online térben – A képernyő finomhangolása

2020. 11. 17.   |   Nincs hozzászólás »   

A pszichológiai szolgáltatások között a távterápia, táv-tanácsadás csak az utóbbi években jelent meg, majd kezdett fokozatosan terjedni. A jelenlegi járványhelyzet következtében a korábban személyesen zajló tanácsadási folyamatok résztvevői hirtelen választás elé kényszerültek, a kliensek és szakemberek közül sokan amellett döntöttek, hogy online alkalmazás (Skype, Jitsi, Wire stb.) használatával folytatják tovább az üléseket. A táv-tanácsadás azonban a személyes helyzethez képest számos sajátos jellemzővel rendelkezik, melyek kihatnak a közös munkára, a pszichés folyamatokra is.

Megváltozott szetting
A táv-tanácsadásra váltás esetén jelentősen megváltozik az ún. „szetting”: így nevezzük azt az elrendezést, amiben egy ülés zajlani szokott. Ennek részét képezi a helyszín, a szoba, a bútorok, de beletartoznak azok a körülmények is, ahogyan a kliens szokásosan megérkezik, hogy pl. leül egy várószobában vagy közvetlenül az ajtón kell-e kopognia, az idői kereteink és még sok más. Mindez az online munka esetében úgy néz ki, hogy a megérkezés és távozás folyamata és a környezeti körülmények egy jelentős része kiiktatódik azáltal, hogy egyszerűen nem érzékelhető a másik fél számára. Az online élő kapcsolat létrejötte jelenti nagyjából az ülés kezdetét, és a megszakítása a végét, a köztes időben pedig mindkét fél a maga képernyőjén keresztül a másikból és annak környezetéből egy korlátozott részt tapasztalhat meg, korlátozott csatornákon keresztül – ebből próbálja meg kihozni mindenki a lehető legtöbbet.

Az intimszféra és a segítő kapcsolat találkozása
Beszélgetőpartnerünket nagy valószínűséggel az otthonában (vagy egy számára otthonos közegben) láthatjuk, ami mindkét fél számára belépést jelent egymás magánszférájába. Érdemes ezért átgondolni, mi az, mennyi az, amit jó érzéssel meg szeretnénk mutatni magunkból ebben a helyzetben. Végig kell gondolnunk például, hogy milyen háttér előtt helyezkedünk el, milyen tárgyaink látszódnak a képernyőn. Fontos, hogy kényelmesen érezzük magunkat végig, ugyanakkor tudjunk fókuszáltan a közös munkára koncentrálni.

Az otthonunkban előforduló, figyelmet elvonó tényezőket, mint amilyen pl. egy családtag megjelenése, egy háztartási gép hangja vagy egy háziállat jelenléte, esetleg egy telefoncsörgés, igyekezzünk a lehető legnagyobb mértékben kizárni – tekintsük valóban úgy, hogy most dolgozunk. Ebben a felállásban a kliens felelősségévé válik, hogy az ő oldalán a saját maga számára a terápiára alkalmas környezetet teremtsen. Ebbe azt is bele kell érteni, hogy mennyire tudja függetleníteni magát a másik szobában otthon lévő családtagoktól, például tud-e őszintén, gátlások nélkül beszélni a hozzátartozóiról, ha tudja, hogy az ajtó túloldalán vannak.

A technika ördöge és egyéb apró, de fontos részletek
Az elrendezéshez tartozik maga a kapcsolatteremtés módja is. Egyeztetnünk kell, hogy milyen technikai feltételek adottak (internet kapcsolat, hangeszközök stb.), milyen alkalmazást tudunk közösen használni, ki fogja indítani a hívást. Rendkívül fontos előre megbeszélni, hogy mit teszünk abban az esetben, ha az ülés közben megszakad a hívás, vagy egyéb technikai probléma adódik – ez mindkét fél számára biztonságot adhat ilyen szituációban. A korábbi keretek, hogy például mikorra tervezzük az üléseket, hogyan fogadható el az alkalom lemondása, hogyan lehet kiegyenlíteni a szolgáltatás díját stb., erre a szakaszra újraírhatóak. A titoktartás értelmezését is érdemes ismét egyeztetni, át kell gondolni például azt is, hogy hallhatja-e illetéktelen személy a beszélgetést (ennek kiküszöbölésére ajánlott a fülhallgató használata), illetve hogy rögzítésre kerül-e az ülés anyaga az applikációban, és hogyan viszonyul a program az adatbiztonsághoz. Előre meg kell egyezni abban is, hogy elfogadható-e, ha nem otthonról jelentkezünk be, és hogy milyen alternatív helyszínek jöhetnek szóba. Felmerülhet, hogy most másként egyezzünk meg arról, lehet-e enni-inni az ülés alatt. Érdemes a bejelentkezés előtt nem csak a szoba egyik sarkában, hanem az egész helyiségben rendet tenni, mintegy rákészülésként. Hasonlóan, a beszélgetéshez utcai ruhát vegyünk fel, és (elkerülendő az olyan kínos helyzeteket is, mint amiket az internetes videókon mostanság láthatunk) mindenképp öltözzünk fel teljesen, nem csak a képernyőn látszó felső testrészeinken, alul esetleg otthoni ruhában maradva!

Időzónán innen és túl
Ha a kliens, illetve a tanácsadó más-más országban élnek, távoli országok esetén gyakorlati nehézségeket okozhat az időeltolódás: mikor tudunk beszélni, hogyan köszönünk, ki hol tart a napban, mennyire fáradt stb. Az eltérő időjárási viszonyok pedig méginkább megnehezíthetik az „itt most együtt vagyunk a helyzetben” érzésének átélését. Amennyiben eleve online kezdik meg a tanácsadási folyamatot, a kliensnek igen körültekintően kell eljárnia a tanácsadó megválasztásakor, tisztázni kell a tevékenységre jogosító végzettségek meglétét, és ilyenkor a két országban eltérő szabályozások lehetnek érvényben (egyáltalán, a két félre eltérő törvények is vonatkoznak).

A személyes találkozás transzformációja
Amennyiben eddig személyesen folyt a tanácsadás, és egy külső körülmény, pl. a járványhelyzet miatt kényszerültek táv-tanácsadásra váltani, a tanácsadó és kliens között meg kell történjen a kapcsolat ezen szakaszának újradefiniálása, az eredetileg megfogalmazott célok háttérbe szorulhatnak egy időre. A jelenlegi vírusveszély, mint krízishelyzet, a tanácsadót éppúgy személyesen érinti, mint a klienst, és ez kettejük kapcsolatát is befolyásolja. A kliens megélheti, hogy az, akitől támaszt, segítséget vár, maga is kiszolgáltatott ebből a szempontból. A krízisben lévő tanácsadó is másképp működik, mint eddig. Mindkettejük számára nagyon fárasztó lehet maga az online munkamód (egy helyben ülés, feszült figyelem, szemproblémák stb.), aminek a hatása akár egy ülésen belül is érezhető lehet.
A képernyőn keresztüli kommunikáció a tanácsadó munkáját kifejezetten megnehezítheti, de a kliensek számára is okozhat meglepő élményeket, majd ezek nyomán kialakuló érzéseket. Mivel a kapcsolódás csak a hallás és a látás modalitásaira korlátozódik, sőt, azokra is csak részlegesen (nem látszik a másik lába, egyéb mozgásai, a szoba más részei, nem hallatszik mindig jól a másik mondanivalója, mert pl. adatátviteli gond van), nehezebb a másik jelenlétét érzékelni. Egyes gesztusok elhalványodhatnak, például egy félmosolyt, nagyobb levegővételt vagy könnyeket a szem sarkában talán nem is vesz észre a másik fél, míg mások felerősödhetnek, például a fejmozdulatok, mivel a fókuszba kerülnek. A tekintetek találkozása, a valódi szemkontaktus lehetetlen, hiszen ha a képernyőn a másik szemébe nézünk, akkor a saját kameránk lefelé tekintőnek mutat. Ha a kontrollkép be van kapcsolva, és a beszélő látja magát, az rendkívül zavaró lehet, mert felébreszti a kontrolligényt, hogy foglalkozni kellene azzal, hogyan néz ki. A kontrollképet ezért érdemes kikapcsolni, annál is inkább, mivel így életszerűbb is a helyzet, hiszen személyes találkozásnál sem lenne módunk kívülről figyelni a megjelenésünket. Érdekesek lehetnek a programok közti különbségek is, van olyan alkalmazás, ami nem engedi például, hogy egymás szavába vágjanak a beszélgető felek. Az ehhez hasonló sajátosságok tehát kihathatnak arra, hogy a kliens mennyire érzi magát komfortosan az ülés alatt, milyennek érzékeli a tanácsadót, milyen egyéb érzések ébrednek benne.

Változásmendzsment a közös munkában
Ráadásul a mostani szituációnak sajátja, hogy a résztvevők nem a folyamat természetes alakulása miatt döntöttek az online ülések mellett, hanem egy külső belekényszerítettség érzésével, akár feszültséggel is kell dolgozniuk. A személyes kapcsolat lehetőségének megszűnése veszteségélmény, ami gyászfolyamatot indít el, miközben az új kapcsolattartási mód is igényelné az újrakezdő fázist – így nem érdemes magunktól azonnali, zökkenőmentes átállást várnunk. Inkább úgy kell felfognunk a váltást, hogy együtt megpróbáljuk, tulajdonképpen kísérletezve, hogy működik-e számunkra ez a forma. Ha figyelembe tudjuk venni a fenti sajátosságokat, megpróbálunk rugalmasan alkalmazkodni, és számolunk a felmerülő új hatásokkal, amiket az online tér hozhat, remélhetjük, hogy a képernyő nem akadályként áll közénk, hanem közvetítő közegként használható a munkánk ezen szakaszában.

Forrás: dr. Bokor László pszichiáter, pszichoanalitikus terapeuta

A cikk szerzője: András Ildikó, okleveles pszichológus, tanácsadó szakpszichológus jelölt

Szerző