Csapatunk

Csapatunk tagjai képzett pszichológusokból és szakpszichológusokból állnak, akik szakmai alázattal és elhivatottsággal végzik munkájukat. Nemcsak egymás mellett dolgozunk, hanem valódi csapatként működünk. Saját mentális egészségünk védelme és szakmai minőségbiztosításunk érdekében szem előtt tartjuk a folyamatos szakmai képződést; rendszeresen szupervízión veszünk részt. Hiszünk a közösségben rejlő erőben, agilis szemléletmódban dolgozunk együtt.

Szupervizoraink

A JóLÉlek Pszichológiai Alapítványnál nem csak a pszichológusára, hanem a mögötte álló összetartó szakmai csapatra is számíthat. Munkánk elengedhetetlen része, hogy magunk is jól legyünk és naprakész tudással rendelkezzünk. Éppen ezért alapvető értékünk közösségünk építése, szakmai fejlődésünk segítése és egymás támogatása.

Rólunk mondták

Visszajelzések – klienseink tapasztalatai kollegáinknál

„Már évek óta küzdöttem a munkahelyi stresszel és a túlterheltséggel. A pszichológiai tanácsadás segítségével végre megtaláltam az egyensúlyt és a megküzdési stratégiákat a mindennapi kihívások kezelésére. Nagyon hálás vagyok a segítségért!”

Emese, jogász
„Az egyedüllét gyakran magával hozza a magány és az elszigeteltség érzését. A pszichológiai tanácsadás segítségével újra megtaláltam az önbizalmam és a belső békémet. Köszönettel tartozom a pszichológusnak a támogatásért és a segítőkész hozzáállásáért.”
Orsolya, könyvelő

“Frissdiplomásként hosszú ideig nem találtam a helyemet sem az életben, sem a munkaerőpiacon. Most már tudom, hogy kapunyitási pánikom volt. A tanácsadási alkalmak révén elkezdtem hinni magamban és a jövőbemben, megértettem mi áll az önszabotázsba torkolló halogatásaim hátterében és sokkal bátrabban vállaltam be olyan új helyzeteket, amiket korábban kikerültem. A magamba fektetett munka meghozta a várt eredményt az életem különböző területein”

T., programozó